Árokba hajtott alkalmi autójával egy 14 éves fiú Dunapatajon
2015. május 27.,szerda 22:35 |
800 méter után árokba hajtott lopott autójával egy 14 éves géderlaki fiú, aki vezetési technikáját feltételezhetően a mellé beszálló két lánynak akarta bemutatni.
A Kalocsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást indított jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 14 éves géderlaki fiú ellen.
A gyanú szerint a fiatal 2014. május 23-án 0 óra és 3 óra közötti időben Dunapataj belterületén egy lezáratlan személygépkocsit a benne lévő indítókulccsal beindított és az autóba utasként beszálló két lánnyal elindult, majd 800 méterrel távolabb egy árokba hajtott. Ezt követően elhagyták a helyszínt.
A rendőrök pár órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt. Gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte a fiú – közölte portálunkkal a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.