Kolbásznap Hartán
2015. március 09.,hétfő 16:16 |– Nem a méret a lényeg, hanem a tartalom! – hangoztatták a Kolbászimádó Csajok jókedvű csapatának tagjai – Gergely Csilla, Kuruczné Éva, Bálint Betti, Häuschenné Kónya Andrea –, akik egyike voltak annak a tizenhárom csapatnak, akik elindultak a megmérettetésen. Kötényt húzott és beállt a kolbásztöltőhöz a település polgármestere, Dollenstein László is, aki „Szigeti pancserok” négyesét erősítette – írja a Baon.hu.
– Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje nekünk megteremteni a saját gasztronómiai fesztiválunkat, amire a legalkalmasabbnak a messzi földön híres hartai kolbászt és szalámit gondoltunk. Igaz, a versenyt éppen böjti időben hirdettük meg, ám annak nagyon örülünk, hogy már első alkalommal ennyien gyűltek össze, s volt aki csak emiatt utazott hozzánk a fővárosból – mondta el a településvezető, aki hozzátette, hogy a hartai töltelékáruk hírnevét még a téesz-időkben alapozták meg, amikor a melléküzemágakban húsfeldolgozással is foglalkoztak.
– Több magáncég folytatja nálunk a régi hagyományt és olyan magas színvonalú termékeket állítanak elő, amiknek minősége a leghíresebb magyar cégek töltelékáruival vetekszik, ami az árukban is megmutatkozik. Az egyik hartai cég például egy nagy áruházlánc beszállítója, de hartai kolbász és szalámi a fővárosi piacokon is olyannyira keresett, hogy már a hamisításával is próbálkoznak – mesélte Dollenstein László, aki bízik benne, hogy a szombati versennyel sikerült hagyományt is teremteniük.
– Reméljük, hogy idővel turistákat is vonz majd a kolbászfesztivál, de szeretnénk a méhészeink közreműködésével is összehozni egy rendezvényt és idővel megújítani a bodzaünnepet is – sorolta a terveket a polgármester.
Mint a Baon megtudta: a hartai füstölt kolbász titka az egyszerűségében rejlik – amihez persze elengedhetetlen helyi termesztésű paprika és fokhagyma -, amit a több évtizedes tapasztalattal párosítanak.
– Cégünknél öt éve állítjuk elő hagyományos módon a hartai kolbászt és a szalámit, amit 110 napon keresztül érlelünk – tudta meg a Baon mindössze öt főt alkalmazó manufaktúra, a Szarkási Kereskedőház kolbászmesterétől, Mari Jánostól. A sonkákat sem gyors érleléssel készítik, ám az állandó, jó minőséget megbecsülik a piacon, így az egyik áruházlánc „Tájaink ízei” termékei között mindig akad olyan áru, ami a hartai húsüzemben készült.
A remek hangulatban zajló versenyen a csapatok 6-6 kg sertéshúst dolgozhattak fel a gondosan titkolt receptjük szerint, de a zsűri elé már csak 50-50 cm kolbászt vihettek. A forgatagban ott volt Németh József Venesz-díjas, kalocsai mesterszakács, aki ezúttal csak érdeklődőként kóstolt. – Hartán láthatóan nagyon értenek a kolbászkészítéshez. A versenyen nincs érési ideje az összetevőknek, így a jövőben indulóknak javasolnám, hogy kevesebb sót és paprikát használjanak és valamivel apróbbra kellene vágni a húst is. Frissen sütve így jobban kijönnek a karakterek – tanácsolta a szakember.
Az első kolbászfesztivál végeredményét az esti bálon hirdették ki, de amint többen is fogalmaztak, ezúttal tényleg a részvétel volt a fontos, s az, hogy elindíthattak egy olyan rendezvényt, ami tovább viheti a sváb település jó hírét.
Forrás, fotó, további fotók: Baon.hu