A helyi önkormányzat és a Kalocsai Szent Kereszt Kórház közös szervezésében tartott rendezvényt dr. Vadász Mária, a kórház vezetője és Marcsányi István, önkormányzati képviselő, foglalkozását tekintve mentőtiszt nyitotta meg, majd a helyi általános iskolások és a nyugdíjas kórus műsora után aerobic és jóga bemutató, illetve foglalkozás következett.
Az óvodás és kisiskolás korúak játékos kézműves foglalkozására a szülők kíséretében érkeztek a gyerekek. Mindeközben a Művelődési Ház lifttel is megközelíthető első emeletén, az erre a célra kialakított szűrőállomásokon az EFI munkatársai a helyi háziorvos, egyéb szakemberek bevonásával végeztek szűrővizsgálatokat és tanácsadásokat. Az érdeklődők vérnyomás-, pulzusmérés, testsúly-, testmagasságmérés, testtömeg index, testzsír meghatározás, vércukormérés, koleszterinszint-mérés, kilélegzett szénmonoxidmérés, a kérdőívek formájában végzett általános állapotfelmérés mellett az érszűkület feltárására irányuló boka-kar index érték meghatározását is kérhettek.
A helyszínen a dohányzás ártalmasságát, a helytelen életmóddal, magas koleszterinszinttel összefüggő szív- és érrendszeri betegségeket bemutató demonstrációs eszközöket is kihelyeztek. A testsúly problémákkal küszködőknek dietetikus segített a helyes étrend kialakításában. Az egyes pácienseknek csontsűrűség mérésre és látásszűrésre is lehetőségük volt.
Az Egészségnapok programsorozat idei utolsó előtti állomása volt Dusnok, ahol az érdeklődők az év még hátralévő részében testmozgást ösztönző programokon is részt vehetnek. Dusnokon 2015-ben is tartanak majd Egészségnapot, annak időpontját januárban egyeztetik az önkormányzattal.
A Dusnokon november 22-én, szombaton 10 órától 16 óráig a Művelődési Házban tartott Egészségnapon, a hozzá kapcsolódó kulturális- és sportprogramokon egyaránt voltak aktív idősek és lelkes fiatalok. A szűrővizsgálatokon látásszűrést és szájüregszűrést is végeztek, de a csontsűrűség mérés és az érszűkület vizsgálat is népszerű volt.