Kalohírek

 

Hiába a tiltás, vesztére vezetett

2008. szeptember 03.,szerda 17:23  | 
Három bála szénát szállított egy kisteherautó, amelyet hétfőn este állítottak meg a kalocsai rendőrök ellenőrzés céljából. Addig, amíg a sofőrt nem ellenőrizték le, nem is volt gond.
Megosztás: 

A sima közúti ellenőrzéssel azonban a rend kalocsai őrei egyszerre több legyet is ütöttek egy csapásra, hiszen a jármű vezetőjéről kiderült, hogy a kiskunhalasi kollegák ittas vezetés miatt körözik, sőt a jármű vezetésétől már el is tiltották. Ez még nem volt elég, a sofőrrel még a szondát is megfújatták, mely grátiszként ittasságot is jelzett. A járműben hárman utaztak, közülük viszont senki nem tudott arra megfelelő magyarázatot adni, hogy a szállított körbálák honnan vannak. A triumvirátust előzetes letartóztatásba helyezték, kihallgatásukon már elmondták, hogy a bálákat Öregcsertő külterületéről lopták, ahol összesen huszonnégyet gyűjtöttek még a lefülelt hármon kívül, értéküket 92 ezer forintra tartották.

lna

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]