Kalohírek

 

Továbbra is működhet a meszesi komp

2008. augusztus 23.,szombat 11:11  | 
Hagyományosnak tekinthető évek óta, hogy a gerjeni önkormányzat pályázati úton próbál pénzt nyerni a Kalocsa  Gerjen közötti komp működtetésére. Ezt a pályázatot idén is megnyerte a grémium, és természetesen az elnyert összeget a komp működtetési támogatására fogja fordítani.
Megosztás: 

Máté Dénes, Gerjen polgármestere örömmel tájékoztatta portálunkat, hogy ebben az évben a két sikeres pályázatukban, melyet elnyert a kis település önkormányzata, a komp működtetési támogatására 1.000.000Ft-ot sikerült nyerniük. Mint azt tájékoztatójában a polgármester elmondta, sajnos több éve másképp nem tudják megoldani a komp veszteség nélküli finanszírozását, csak így pályázat útján, de ennek is örülnek, hiszen ha ez a kiírás nem létezne, már régen nem járna a két település között a komp. Mint eddig minden évben az összeget a bérlő fogja megkapni, aki több éve három alkalmazottal, két hajóvezetővel és egy révésszel látja el a működtetést. A Szent László - híd átadása óta érezhetően lecsökkent a vízi jármű forgalma, de gondolom, senkinek nem kell magyaráznom, miért olyan fontos ez a közlekedési mód a Duna két partján élők között – fejezte be Máté Dénes.

elena

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]