Kalohírek

 

Verses teadélután

2008. április 14.,hétfő 19:34  | 
A Duna-menti Közoktatási Társulás Óvodája, Általános- és Művészeti Iskolája rendhagyó, ám követendő módon emlékezett meg április 11.-én József Attila születésnapjáról, a költészet napjáról. A rendezvénynek a dunapataji könyvtár adott otthont, a házigazdák pedig Vajda Lászlóné Jutka néni és Csókás Kinga voltak.
Megosztás: 

„Válassz egy verset és mondd el mindenkinek!” – hangzott a teadélután mottója, melynek szellemében a csaknem kétórás összejövetel zajlott. Tizenkilenc – főként ötödikes, hatodikos – diák, valamint öt meghívott tanárnő olvasta fel a verseket, melyek témája, szerzője szabadon választott volt. József Attila, Petőfi Sándor, Tóth Árpád, Zelk Zoltán, Dsida Jenő, Pilinszky János költeményei mellett elhangzottak Robert Burns művei is. A családias hangulatot szemlélteti, hogy például a skót irodalom képviselőjének verse kapcsán egy rövid, közös éneklésre is sor került. Ezen a teadélutánon nemcsak azok a gyerekek vehettek részt, akik jól szavalnak, magabiztosan lépnek fel közönség előtt, hanem mindenki, akit a vers megérintett, gátlások nélkül megnyilvánulhatott. Ki bátrabban, ki egy kicsit megszeppenve olvasta fel, amit választott; a lényeg – mint ahogyan arra Gyurita Józsefné Dsida Jenő verse kapcsán hívta fel a figyelmet: vegyük észre az életben a szép pillanatokat, s mi több, teremtsünk is ilyeneket!

A kötetlen hangulat, a könyvtár kellemes légköre és nem utolsósorban a jó pedagógiai érzék együttes hatására ezen a délutánon elkezdődött valami, ami tanárt és diákot, költőt és olvasót közelebb hoz egymáshoz, valami, ami az életünket tartalmasabbá, szebbé teheti.

K. E.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]