Környezetszépítő verseny
2008. április 07.,hétfő 18:59 |Géderlak 2003-ban már elnyerte a megtisztelő címet és a falu lakossága a polgármesteri hivatallal összefogva azóta is nagy gondot fordít a virágosításra és környezetük rendbetételére. Ez évben is részt kívánnak venni a megmérettetésen, hogy ez évben is képviselhessék a határokon kívül is Magyarországot.
Az idei évben tizenötödik alkalommal hirdetik meg a versenyt a különböző minisztériumok, parlamenti bizottságok, önkormányzati szervek és civil társaságok.
Dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára hangsúlyozta, hogy a verseny, amelyet a turisztikai szakma indított útjára, továbbra is számíthat annak sokoldalú támogatására, mivel a Virágos Magyarországért az elmúlt tizenöt évben igen jelentős szerepet játszott a vendégváró, kulturált országkép kialakításában.
Dr. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. Igazgatóságának elnöke megerősítette, hogy a Társaság és a Virágos Magyarországért Szervezőbizottsága 2008-ban is pályázatot hirdet a Rozmaring-díj elnyerésére, amelyet régiónként egy-egy étteremnek adományoznak. A Magyar Turizmus Zrt. 2008. évi „Vizek Éve” tematikus marketingkampányához kapcsolódóan javasolta, hogy az idei zsűrizés kiemelt szempontja legyen a településeken található természetes vizek – patakok, tavak – és turisztikai „vizes” létesítmények, strandok, fürdőhelyek környezete tisztaságának, kulturáltságának vizsgálata.
A versenyre való jelentkezés feltételei a korábbiakhoz hasonlók: önkormányzatok nevezhetnek a polgármester aláírásával ellátott jelentkezési lapon. A fődíj Magyarország képviselete a 1994 óta a nemzetközi versenyben igen szép eredményeket értünk el: eddig 15 városunk és 15 falunk vett részt a versengésben. 1997-ben Siófok, 2003-ban, Géderlak, 2004-ben Kaposvár, 2006-ban Nagyatád, 2007-ben pedig Eger arany fokozatot kapott, 11-szer nyertünk ezüst és 10-szer bronz fokozatot.
2009. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében /Entente Florale Europe/, amelyet két település, egy város és egy falu nyerhet el.
A 12 európai ország részvételével zajló Entente Florale Europe versenyben 2008-ban a város kategóriában Gyula, falu kategóriában pedig Tápiógyörgye képviseli Magyarországot.
-mse-