Kalohírek

 

Afrodité öröme!

2008. március 13.,csütörtök 17:22  | 
Örömteli esemény volt számomra, hogy a kalocsai Vén József által felajánlott kerékpárt szerdán délben átadhattam az félárván maradt Csonka család illetékes személyének, Csonka Afroditének.
Megosztás: 

Mint arra többen emlékezhetnek, a Városi Hírlap hírül adta még tavaly novemberében, hogy meghalt egy 38 éves édesanya, aki hat gyermeket hagyott maga után, a legkisebb a tragédia idején mindössze négy hónapos volt.

Eltelt az óta négy hónap, s az akkor megjelent felhívásunkra jelentkezett Vén József, aki felajánlotta a képen is látható rózsaszínű Staiger típusú kerékpárt a család részére. A felajánló teljesen átnézette a kis kétkerekűt, rendbe tetette a világítását, a fékeit. S szerencsémre, amikor a kerékpárt az egyik rokon próbálta kiszabadítani autómból, épp hazaért Afrodité az iskolából, akinek a kerékpárt át is adhattam, aki mellett a képeken örömmel mosolyog a nagymamája is.

Szíves invitálásukra beléptem a családi házba, s örömmel láttam, hogy a novemberben még csak megálmodott átalakítások oroszlán része megtörtént, gyönyörű fürdőszobájuk lett, átkerült a konyha-étkező a ház másik részére, kialakítottak a gyerekek részére három szobát, be lett építve a nyitott gang, s a legnagyobb szó, amely a családi költségvetésben fontos helyet foglal el, be lett vezetve a gáz is. S igaz, még rengeteg munka van hátra, de ahogy a nagymama mesélte, családi összefogással, baráti segítséggel mindaz is meg fog oldódni.
Sok sikert és kitartást hozzá!

lna

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]