Kalohírek

 

Deák Bill Gyula

2008. február 25.,hétfő 17:28  | 
Március 8-án Hajóson lép színpadra a blues nagy örege, Deák Bill. Jobban örülnék neki, ha még Hoboval együtt érkezne, s nem szakadt volna meg a két nagy öreg kapcsolata, de így alakult. Gondolom, így is felejthetetlen élményben lesz része azoknak, akik eljönnek, s akik egy kicsit is értenek a zenéhez és ki vannnak éhezve az igényes, sokak által rétegzenévé ledegradált bluse-ra. Akik pedig nem ismerik Bill-t, álljon itt egy kis életrajzi kitekintő.
Megosztás: 

Deák Bill Gyula 1948. november 8.-án, Budapesten, Kőbányán született, nem letagadottan cigány származású magyar blues-énekes. Állandó „eposzi jelzője” a magyar rockéletben: „a magyar blueskirály”. Pályafutása az 1970-es évek elején kezdődött. Akkor robbant be a kőbányai Sztár együttessel, akikkel még csak külföldi dalokat énekelve kezdte pályafutását. Később, mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttesnek volt a tagja.
1979-1985-ig a Hobo Blues Band meghatározó tagja volt, majd innen való kiválása után lépett szólópályára. Megalapította saját együttesét, a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával.
Fellépett az István, a király című rockoperában: Torda, a Táltos szerepében, fergeteges sikerrel, a mai napig hozzá kötik ezt a szerepet. Majd 1983-ban, az Itt élned, halnod kell, a János vitéz, a Jézus Krisztus szupersztár című musicalekben is láthattuk.
1983-ban Rossz vér címmel jelent meg első szólólemeze.
1986-ban Bill Kapitány Blues Cirkusza és a Mindhalálig blues című önálló albumokkal jelentkezett. (Ezeket a lemezeket 2001-ben újra megjelentették CD-n és kazettán.)
1987-ben a Deák Bill Blues Band vezetője lett. Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett.
Filmszerepet kapott a Kopaszkutya című Szomjas György filmben is.
A ’90-es évektől vidéken és a fővárosban is nagy sikerrel koncertezik folyamatosan együttesével, a Deák Bill Blues Banddel.
Az 1993-as Bűnön, börtönön, bánaton túl című lemeze megjelenése után hat évig nem készített új lemezt, de együttesével rendszeresen koncertezett.
Bort, bluest, békességet című albuma 1999-ben jelent meg. Stílusa változatlan, tehát régi szokásához híven, a tőle megszokott blues: rhytm and blues műfajt hallhatjuk albumán.

elena

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]