Kalohírek

 

Flora 2007 Kecel

2007. december 06.,csütörtök 12:06  |   
Ünnepélyes keretek közt, november 30-án nyitották meg a XXI. Flora Virágfesztivált. Az idén is több kiállítás csatlakozott a rendezvényhez. A Városi Sportcsarnokban több tízezer szál különleges virágból készült kompozíciót tekinthettek meg az érdeklődők, valamint az idén is lehetőség nyílt a virágok megvásárlására is.
Megosztás: 

A hétvégén tartották meg talán a megye egyik legrangosabb és leglátogatottabb rendezvényét Kecelen, a XXI. Flora Virágfesztivált és az V. Országos Fazekas Pályázat és Kiállítást. Az ünnepélyes megnyitóra péntek délelőtt került sor a Városi Sportcsarnokban, ahol több tízezer szál különleges virág borította a csarnok parkettáját. A megnyitó beszédében Haszilló Ferenc Kecel város polgármestere örömét fejezte ki, hogy immár másodszor rendezheti meg az oly rangos rendezvényt, s örömmel látja, hogy évről évre mind többek kíváncsiak a kiállításokra. Ebben az évben bővült a választható programok palettája, idén először kóstolhatják meg a keceli és környékbeli gazdák borait és ételkülönlegességeit, a gyerekek külön játszóházban tölthetik el az időt, valamint az udvaron parkoló véradó kamionban várják a segíteni szándékozó résztvevőket. A szót Bányai Gábornak a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének adta át, aki a következőket mondta:
- Tavaly először volt módom köszönteni a jubileumi kiállítást, s már akkor láttam, mekkora munka ezt a rendezvényt létrehozni. Idén örömmel látom, hogy újabb ötletekkel rukkoltak ki mind a szervezők, mind a szakmai versenyben résztvevők. Téglás úrtól megtudtam, hogy idén minden szín összhangban van, mégis a kiemelkedő két szín, amelyet innen látok, a fehér és a sárga. Önök megtették azt, hogy összefogtak és ismét fantasztikus rendezvényt hoztak létre így Advent előtt két nappal. Bár az Önök megyéje nem a leggazdagabb, mégis körbenézve a szívet gyönyörködtető gazdagságot láthatjuk. Kívánom Önöknek, hogy minél több sikerük legyen az elkövetkező időkben, s örömmel látom, hogy a keceli példa kezdi meghozni gyümölcsét szerte az országban. Gratulálok a múltért, a jelenért, és ha jövőre is meghívnak, szívesen jövök el!
Ezután Gombás Attila a Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke méltatta a keceli rendezvényt, majd az itt kiállítottak versenyeredményeit hirdette ki, s a két díszvendég valamint a felajánlók segítségével átadták a termékdíjakat, a nagydíjakat és a virágkötő tanulók díjait.

Lovass-Nagy Anna

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]