Kalohírek

 

JETA pályázatból épül a kórház tálalókonyhája

2015. szeptember 11.,péntek 16:35  | 
Az elmúlt héten megkezdődtek, várhatóan szeptember végéig befejeződnek a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza „A” épületének alagsorában kialakítandó új tálalókonyha építészeti és egyéb munkálatai. A 24 millió 687 ezer forint beruházási összeghez a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) 16 millió forint támogatást nyújtott, a fennmaradó részt az intézmény saját költségvetéséből biztosítja.
Megosztás: 

Mint emlékezetes, a 2015. május 21-én megtartott ünnepélyes nyitórendezvénnyel hivatalosan is útjára indult az új Széchenyi Terv keretében megvalósuló TIOP 2.2.6-12/1B-2013-0013 azonosító számú projekt. A megyei, a kiskunfélegyházi és a kalocsai kórház integrációját segítő, közel 3 milliárd forint beruházási összegű program keretében, 100 százalékos uniós támogatásból 1,1 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a kalocsai intézményben.

      Dr. Mócza György főigazgató-helyettes arról tájékoztatott: a rendelkezésre álló forrás segítségével a Szent Kereszt Kórház főépületét mintegy 2000 négyzetméter alapterületen átalakítják. A főépület utcafrontjára nyílóan központi főbejáratot, betegfogadó teret, betegirányítót alakítanak ki, és ezek informatikai feltételeit is biztosítják. A főépületbe kerülnek át a szakrendelések és azok a szolgáltatások, amelyek jelenleg az úgynevezett régi SZTK-ban működnek. Ezzel egy tömbbe kerül a teljes járóbeteg-ellátás, megkönnyítve a betegek kórházon belüli tájékozódását, lerövidítve és optimalizálva a betegutakat.


       Dr. Mócza György / fotó: bacsmegye.hu

A sürgősségi ellátás területén is jelentős fejlesztés történik. A 8 ágyas, a szakmai besorolás szerint SO1 szintű sürgősségi osztály a „C” épületből átkerül a „B” épület mélyföldszintjén jelenleg üzemelő konyha helyére.
Ebből adódóan a kórházi betegétkeztetést ellátó Kalocsa Menza Kft. által bérelt konyha a jelenlegi helyén megszűnik, de annak költöztetésére, valamint az új tálalókonyha kialakítására az 1,1 milliárdos pályázat nem biztosított forrást. Az intézmény az új tálalókonyha kialakítására sikeres pályázatot nyújtott be a JETA-hoz, amelynek kuratóriuma 16 millió forint támogatást ítélt meg, hogy a konyha helyén felszabaduló teret  biztosítani tudják a sürgősségi osztály számára.

A tálalókonyha várhatóan szeptember végi átadását követően a kórházban a főzés megszűnik. A Menza Kft. a 425 ágyas kórház betegei és dolgozói részére másik helyen főz, majd az ételt a városon belüli kiszállítást követően, a korszerű eszközökkel felszerelt tálalókonyhán keresztül juttatják el az egyes osztályokra.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]