Kalohírek

 

Siklóernyős baleset – Hivatalosan két sérült, vizsgálat is indult

2015. április 28.,kedd 10:07  | 
Megkaptuk a mentők és a rendőrség hivatalos tájékoztatását a szombati repülősport-balesetről.
Megosztás: 

A megyei rendőrkapitányság sajtósa a rendőrségi portál szombaton 17:06-kor közzétett híradásával megegyezően arról tájékoztatott, hogy a siklóernyő Uszód külterületén 11 óra 30 perc körüli időben zuhant le, és azt követően egy férfit és egy nőt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.
A Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást az ügy kivizsgálására.

Megtudtuk továbbá, hogy a rendőrséget az ilyenkor szokásos protokoll szerint a mentők értesítették az esetről, akiket pedig az eset szereplői hívtak ki, bizonyára az esetleges rejtett sérülések következményeinek kiküszöbölésére.

A rendőrségi portálon közzétett térkép tanúsága szerint a siklóernyősök a reptérrel Észak felől szomszédos területen jártak szerencsétlenül, ellenben a korábbi hírek szerint  a baleset a reptéren – esetleg annak Uszód községhez tartozó területén –, fölszállás közben történt.
Ám ez kevésbé lényeges kérdés, fontosabb a sérültek állapota.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóosztálya kérésünkre megerősítette, hogy a mentők a baleset következtében egy 35 év körüli férfit és egy 20 év körüli nőt könnyű sérülésekkel szállítottak az ügyeletes kórházba.
Róluk egyébként más, meg nem erősített forrásból úgy tudjuk, hogy nem kalocsaiak.

A baleset szemtanújától – amint aznapi hírünkben be is számoltunk róla – úgy értesültünk, hogy a tandemnek csak az egyik utasa szenvedett horzsolásos sérülést, a másiknak csupán a ruházata sérült.

A beszámolók közti eltérés alapja az lehet, hogy például egy enyhébb zúzódást a mentőorvos könnyű sérülésként könyvel el, míg a sportoló csak legyint, hogy „katonadolog”, és örül, hogy szerencsésen megúszta.


Fotó forrása: elmenyplaza.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]