Színes programok az István Napok keretében
2015. április 16.,csütörtök 12:07 |A gimnázium színjátszó csoportja ebben a tanévben a Liliomfit viszi színre dr. Deákné Tóth Veronika tanárnő rendezésében. Az előadás főpróbájával ma 12:30-tól veszi kezdetét a rendezvénysorozat, a vígjáték bemutatója egyébként az esti ünnepi műsor keretében, 17:30-tól lesz majd, amelyen a Liszt Ferenc AMI tanulói is közreműködnek.
Holnap a tanulók előadások keretében adnak számot elkészített pályamunkáikról, majd 11 órakor Lakatos György, Liszt-díjas fagottművész hangversenye teszi fel a képzeletbeli koronát a rendezvényre. A diákok ezt követően a hagyományok szerint megkoszorúzzák Szent István király szobrát a Szentháromság téren.
Az István Napok utolsó felvonása a diákönkormányzat szerevésében megvalósuló kerti parti lesz, amelyen az osztályok közösen bográcsoznak, együtt szórakoznak.
A részletes program ide kattintva érhető el.