A rendezvényt Simon Zoltán, a választások után ügyvivő alpolgármester és dr. Havassy Sándor, a Bács-kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója nyitotta meg, köszöntötte a távolabbi településekről buszokkal érkező diákokat és a kiállítókat. A rendezvényen elsősorban a térség középiskoláival és a gyakorlati oktatásnak helyet adó cégekkel ismerkedhettek a 7-8. osztályos tanulók. A folyamatosan növekvő érdeklődést mutatja, hogy Kalocsán regisztrálták a 6500-dik látogatót.
Nagy Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgató-helyettese arról számolt be, hogy Kalocsán a korábbi két helyszínhez hasonlóan a Munkaügyi Központ szolgáltatásaival és Európa szigettel várták a látogatókat. A standok között a Nemzeti Pályaorientációs Központ, az Europass-Tempus Közalapítvány, a Helpi, az Európa Direct, valamint idén először az Új Nemzedék Kontakt Pont is helyet kapott. A közszolgálati szakmák iránt érdeklődők a Magyar Honvédség, a Kalocsai Rendőrkapitányság, a Katasztrófavédelmi Felügyelőség és a Kalocsai Járási Hivatal kiállítását tekintették meg és kaptak személyre szóló tájékoztatást az ott dolgozó munkatársaktól. A sportcsarnok mögötti udvaron tűzoltó- és rendőrautóval, honvédségi járművekkel ismerkedhettek a diákok. A tanulóknak céglátogatásokra is lehetőséget kínáltak, ennek a Budamobil-Cargo Kft. gépészeti szakmacsoportban, a Sztanyi Kft. építészeti szakmacsoportban, a Csajdakert Étterem vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban, a Spar Magyarország üzlete kereskedelmi szakmacsoportban adott helyet.

Scherer Zsolt, a Kalocsai Járási Hivatal Munkaügyi Központja vezetője kérdésünkre elmondta: öröm számukra, hogy a kiállításon a város legnagyobb munkáltatója, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza az egészségügyi hivatást népszerűsítő kisfilmmel is színesítette a bemutatót, ugyanakkor a néhány főt foglalkoztató kézműves szakmák is képviseltették magukat. Ezek között a kalocsai Dallos mézeskalács készítő, Kovács László fazekas mester reprezentálta ezt a ritka szakmacsoportot.
Szivós Etelka, a kórház ápolási igazgató-helyettese szerint a standjukat meglátogató 35 diák élénk érdeklődést mutatott az egészségügyi hivatás iránt, és ha a szándékuk kitart, a helyi Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolában kezdhetik meg a szakmai orientációra épített tanulmányaikat, majd gyakorlati helynek választhatják a Kalocsai Szent Kereszt Kórházat. A Szent Kereszt Kórház „Biztos jövőd a tét! Legyen hivatásod az Egészségügy!” címmel készíttetett egy az egészségügyi hivatást, a kórház életét bemutató kisfilmet, amelyet a közeljövőben az egyes iskolákban is bemutatnak majd.

A pályaorientációs kiállítás paksi résztvevője volt az ország első vállalati iskolája, az MVM Paksi Atomerőmű által működtetett Energetikai Szakközépiskola és Kollégium is. Vajda Tibor kollégium igazgató és Kiss-Prantner Krisztina informatikai munkaközösség vezető arról tájékoztatott, hogy iskolájuk a Duna bal partjáról is várja a diákokat, akik hat szakmacsoportban, a legkorszerűbb körülmények között, kollégiumi elhelyezés mellett folytathatják tanulmányaikat. A tanulók az iskola sikeres befejezését követően az MVM Paksi Atomerőműben vállalhatnak munkát, vagy továbbtanulhatnak.
A rendezvényen több polgármester is részt vett, ők a saját településeikről érkezett diákokkal együtt tájékozódtak a lehetőségekről, a választható szakterületekről. Tájékozódás közben a tanulók részére szórakozási lehetőséget is kínáltak, egészen 17 óráig színes kulturális programokkal várták az érdeklődőket, akiknek ellátásáról a Kossuth Zsuzsanna Középiskola szakács és pincér tanulói gondoskodtak színvonalasan.

A videót a KalocsaTV készítette.
Baja és Kecskemét után Kalocsa adott helyet a 2014. évi „Jövőd a tét!” pályaválasztási kiállítás-sorozat megyei záró rendezvényének. A kiállítást október 21-én 52 kiállító, köztük 22 középiskola részvételével rendezték meg a megújult Városi Sportcsarnokban. A többnyire a megye déli részéről érkező kiállítókhoz a pécsi Gandhi Gimnázium mellett olyan nagy cégek csatlakoztak, mint a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, vagy a dunaújvárosi Hankook, de a város legnagyobb munkáltatója, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház is pályaválasztási tanácsokkal látta el a fiatalokat, akiknek pályaorientációs filmet is készítettek az egészségügyi hivatásról. A házigazda főszervező a Kalocsai Járási Hivatal Munkaügyi Központja volt.
