Kalohírek

 

Üvegfödém alá kerülnek a leletek

2014. július 15.,kedd 12:20  |   
Befejeződtek a régészeti ásatások a Főszékesegyház belsejében. A padlóépítés miatt most már csak apróbb ásatási munkálatokat végeznek a szakemberek. A leletek többsége üvegfödém alá kerül, amelyeket így a látogatók is megtekinthetnek.
Megosztás: 

A templom főhajójában hónapokig dolgoztak a szakemberek. Mostanra befejezték azokat a munkálatokat, amelyek során a korabeli épületről számos információt gyűjtöttek össze.

A Főszékesegyház belső régészeti ásatásainak eredményeiről Vörös Márta építészmérnök elmondta, a feltárás megmutatja majd a 12-13. századi építményeket, falakat, pilléreket, a lenyűgöző gótikus faragványokat.

Hozzátette, hogy a feltárások leleteit a későbbiekben a hívek és az érdeklődők egyaránt megnézhetik, hiszen a tervek szerint az oldalkápolnáknál, illetve az oltárnál üveglap borítást kap a padlózat.
– Járható üvegfödémről beszélünk, amire azért van szükség, mert a leletek a jelenlegi padlószint alatt 160-180 cm mélységben vannak – tájékoztatott Vörös Márta, majd azt is elmondta, hogy az ásatásokat az épület melletti területen folytatni fogják. Most viszont az a legfontosabb, hogy a belső és a külső munkákat zavartalanul végezzék a szakemberek.


A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]