Mint ismeretes, 2011 májusában egy rendkívüli testületi ülésen jelentette be Török Ferenc polgármester, hogy a sportcsarnoknak, Kalocsa legnagyobb sportlétesítményének húsz éve nincs használatba vételi engedélye, ugyanis az előző városvezetés a tervektől eltérő épületet építtetett, amelyhez még a szükséges engedélyeket sem kérte meg. A sportcsarnokot akkor emiatt azonnal be kellett zárni.
A bezárást követően a felújítási munkálatokhoz több forrást is megcéloztak. A munkálatokat pedig ezek függvényében el is kezdték. A felújított sportcsarnok így már, a novemberi átadásra nem csak igényesen felújított, hanem szabályosan működtetett és minden szükséges engedéllyel rendelkező létesítmény lesz.
Kedden reggel Boromisza Viktor, a felújítást vezető Városüzemeltetési és Fejlesztési Iroda vezetője és Hartman János, a Kalocsai Kézilabda Club elnöke fogadta a sajtó képviselőit.
Boromisza Viktor arról is beszámolt, mi történt eddig és még mi várható.
– A Városi Sportcsarnok felújítása több ütemben, illetve több beruházó és pályázati forrás igénybevételével történik. Ennek egyik stratégiai eleme a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény (TAO) adta lehetőségeket kihasználva, a Kalocsai Kézilabda Clubnak a beruházása, ami két ütemben valósul meg. Az első ütem keretében tervezett fejlesztések tavasz végén, nyár elején elkészültek, jelenleg a TAO kettes ütemének fejlesztései vannak folyamatban, ezek a munkálatok augusztus végén kezdődtek és november második felében érnek véget – tájékoztatta a megjelenteket az irodavezető. Aki azt is elmondta, hogy az első ütemben a teljes tetőszerkezetet is kicserélték, füstérzékelőket építettek be és szellőztetőszerkezetet alakítottak ki, illetve tűzgátló festéseket végeztek.
.jpg)
Boromisza Viktor a folytatásban elmondta, a kalocsai önkormányzata beruházásával és elnyert pályázataival nyílt lehetőség a sportcsarnok további fejlesztésére. Mint kiderült ezek, vagyis a második ütemben megvalósuló munkálatok, szorosan kapcsolódnak a fent említett TAO fejlesztésekhez, melynek egyik pillére a Délalföldi Operatív Program keretében zajló Kalocsa, mint kistérségi székhely integrált fejlesztése című pályázat, melynek egyik eleme a sportcsarnok fejlesztése.
- E beruházás keretében valósítjuk meg az öltözők teljes körű felújítását. A teljes vízgépészeti, illetve épületgépészeti fejlesztéseket, például a zuhanyzók, a mosdók, a vizesblokkok és a vízhálózat, valamint a fűtési rendszer átépítésével, és a villamoshálózat megújításával.
.jpg)
A küzdőtéren egyébként most még látszik a teljes építészeti felújítás nyoma, mely során a burkolatot, a nyílászárókat, azok tokjait is cserélik, illetve új burkolatokat, álmennyezetet és lámpatesteket építenek be. Emellett a menekülési útvonalak, és lépcsők kérdését is újratervezték és az előírásoknak megfelelővé tették.
Boromisza Viktor a harmadik fontos pillérként emlegette, a sportcsarnokban található sportpadló burkolat teljes cseréjét. A jelenlegit ugyanis elbontják, és új, öntött padló burkolatot kap a küzdőtér. Ez, mint kiderült, szintén pályázati forrásból, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg, és összhangban a többi fejlesztési elemmel, ez is novemberre készül el.
.jpg)
Az irodavezetőtől Hartman János, a Kalocsai Kézilabda Club elnöke vette át a szót.
- A Kalocsai Kézilabda Club 2011-ben pályázott a társasági adókedvezmény által adott lehetőségre. Ott egy 50 milliós pályázatot nyertünk el, azonban a csarnoknak a tűzbiztonsági előírásnak történő megfelelése, illetve a rekonstrukciós munkálatai sokkal többe kerültek, ezért a klub 2012-ben is beadott be egy pályázatot, ami szintén nyert, innen adódik, hogy két üzemben valósítjuk meg a több mint százmilliós beruházást – tudatta Hartman.
.jpg)
A klubelnök azt is elmondta, a sportcsarnok a minimumfeltételeknek sem felelt meg a 2011-es bezárás idején. A mostani fejlesztéseket pedig ugyan lehet még tetézni, de már így is az eddiginél jóval magasabb színvonalú létesítményben mozoghatnak a sportolóink és rendezhetjük meg városi rendezvényeinket.
A videót a KalocsaTV készítette.
Egyelőre sárga öltözőpadok, festékes vödrök és mázolóecsetek, lekapott vagy épp már csak felrakásra váró ajtók sorakoznak a Martinovics utcai Városi Sportcsarnok talaján. Ma még a munkások ide-oda cikázása kavarta vidám porfelhőben táncolnak ezek az eszközök, de hamarosan, már nem a kivitelezőnél pattog a labda. November második felére véget ér ugyanis a grandiózus, több ütemben folyó beruházás, a három éve életveszélyesnek nyilvánított sportcsarnokban.

forzakalocsa 2013. október 16. 08:49
Szerintem kár a múlttal foglalkozni, előre kell tekinteni és végezni a város előtt tornyosuló kihívásokat. A lakosokat csakis az fogja igazán érdekelni.
Lőrincbarát 2013. október 11. 10:26
zavarodjak meg, ha értem, hogy hogy lehet egy sportcsarnokot többtízéven át így üzemeltetni... látszólag, csak a szerencsén múlott, h nem lett belőle egy westbalkán típusú tragédia.
Dementor 2013. október 10. 11:00
Remélem, hogy majd azért arra is oda fog valaki figyelni, hogy átadás után ne tegyék tönkre a diákok az öltözőket!
forzakalocsa 2013. október 08. 17:10
Ja! És a külső-belső festés, a kerítés rendbetétele - hogy száradt volna le a keze, aki odasza...a azt a fél kaput a bejáratba, és aki azt átvette évekkel ezelőtt!!!
forzakalocsa 2013. október 08. 17:07
Ez szerintem nem vicces! Én láttam a tetőszerkezetből lebontott elkorhadt fadeszkákat és szigetelő anyagot a csarnok mellett! Isteni szerencse, hogy nem jött egy elektromos szikra, vagy esetleg egy villám és lett óriási baj!
Nagyon fontos, hogy tűz -és beleset védelmi szempontból mindennek meg fog felelni a létesítmény, de szerintem a nézőket és a sportolókat a kiszolgáló infrastruktúra cseréje, a sportburkolat megújítása és az öltözők rendbetétele érdekli leginkább.
Én amit hiányolok, az a lehajtható kosárpalánkok, valamint a csarnokot két részre szeparálni képes térelválasztó fal lenne!
Ha már nagyot álmodtunk...!
lúdasmatyi 2013. október 08. 16:59
Ezek a semmirevalók ezt is megoldották, pedig 20 évig milyen jól működött minden...
forzakalocsa 2013. október 08. 16:48
Mostanában kevés szó esett a felújításról, pedig városunk egyik, ha nem a legfontosabb létesítménye újul meg tetőtől talpig!