A második adventi mécsest Horváth Bálint diákpolgármester gyújtotta meg, miután néhány adventi gondolatát megosztotta hallgatóságával. Előtte két szavalat segített a lelki és gondolati elmélyedésben, a Szent István Gimnázium két diákja jóvoltából.
Előbb Bán Zsófia Klára mondta el Vitai Nikoletta Karácsony táján című versét, majd Bajai Mihály Karácsony című költeménye hangzott el Beros Loretta tolmácsolásában.
A két szavalat között a Kalocsai Női Fegyház és Börtön Énekkara adott elő adventi és karácsonyi énekeket. Az előadás emlékezetes és mulatságos pillanata volt, amikor éppen egy, a kórustagok által csengettyűkkel, harangocskákkal aláfestett ének közben bekapcsolódott a Szent István király (egykori Jezsuita) templom misére hívogató harangja is. Zenei zsargon szerint a templom „beütötte az ütem egyeket”, Eperjesi György kórusvezető lélekjelenléte és az énekkar fegyelmezettsége azonban megmentette a produkciót.
Ezt követően került sor a gyertyagyújtásra, majd a jelenlévők nagy része – engedelmeskedve a harangszónak – a közeli templomba vonult.
A videót a KalocsaTV készítette.
A város közös adventi koszorújának második fénye is kigyúlt a sétálóutcában vasárnap délután fél ötkor, a pálinkaszentelő szentmise előtt. Ezúttal a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) volt a rendezvény letéteményese, a szép énekszóról pedig a börtön kórusa gondoskodott.
