Szombaton a fiatalok az Alapellátási és Szakellátási Központban segítettek, ahol néhány gondozottal és dolgozóval kiegészülve földdel töltötték fel a kertet és rengeteg virággal színesítették az udvart – tudtuk meg Borbély Petra ifjúsági referenstől.
Ebből az apropóból Kalocsa Város Önkormányzata is nagytakarítást rendezett a Polgármesteri Hivatalban. A hivatali dolgozók és az önkormányzati képviselők nagy része vállalta a cseppet sem egyszerű feladatot, nevezetesen, hogy az elmúlt évek, évtizedek során felhalmozódott szemetet, kacatokat eltávolítják az épület pincéjéből. Mintegy negyven ember egész délelőtti munkája kellett ahhoz, hogy a hivatal pincehelyiségeiből kikerüljön az a temérdek lom, amely a hosszú évek alatt felgyülemlett. Rengeteg olyan dolog került elő, amelyeknek már régen a szemétbe kellett volna kerülnie. Többek között ócska szőnyegeket, régi, még a kommunista időkből származó táblákat, újságokat, törött székeket, mosdókagylókat, rossz mosógépet, de még a Schöffer-torony egyik elemét is megtalálták szombaton.
.jpg)
Török Ferenc polgármester elmondta, hogy a szombati nagytakarítás bebizonyította: az emberek igenis képesek a tettek mezejére lépni, ha saját környezetük rendbetételéről van szó.
– Az önkormányzati dolgozók segítségével a Városháza pincéjéből is megpróbáltuk kitakarítani az elmúlt húsz év szemetét. Ez elsőre nem sikerült, de nem adjuk fel, előbb-utóbb rend lesz! – tájékoztatott a polgármester. A hosszú, fáradtságos munka után délben érkezett a jól megérdemelt ebéd, melyet a hivatali dolgozók együtt fogyasztottak el. A megtalált fémhulladékok értéke 140.000 Ft volt. Viszont ez az egy nap nem volt elég a teljes takarításhoz: számos olyan eldugott helyiség van még a hivatal épületében, ahol az elmúlt időszakok kacatjait tárolták. Ám ezek teljes rendbetételéhez nemhogy egy nap, hanem talán egy év is kevés lenne…
.jpg)
A város több pontján önkéntesek takarították, szépítették a közterületeket. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Gödrök városrészben szervezte meg a szemét összegyűjtését.
Az „Önkéntesség Európai Éve 2011” és az „Önkéntes Fiatalok Napja” alkalmából a kalocsai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat április 15-én és 16-án önkéntes munkára hívta a város intézményeit, szervezetit és lakóit. Az általános iskolákban pénteken fákat és virágokat ültettek a gyerekek, míg a középiskolások iskoláik környékét és néhány játszóteret tettek rendbe.
Hozzászólások
Szólj hozzá!
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
