Ifj. Dr. Filvig Géza, KDNP kalocsai szervezetének elnöke a portálnak elmondta, hogy azért került sor a találkozóra, hogy a KDNP tagoknak lehetőségük legyen személyesen kifejezni véleményüket, álláspontjukat annak érdekében, hogy a képviselőjelöltek mind a programjaikba, mind megnyilatkozásaikba be tudják építeni a KDNP értékrendjét. A KDNP helyi elnöke a polgármester-jelöltről is beszélt: „Abszolút egységes volt az álláspont a polgármester-jelölt személyét illetően. Korábban voltak meghallgatások, a KDNP a szövetségi politizálás folyományaként javasol csupán, és a jelöltek meghallgatását követően jelölést tett. Két erős jelölt közt kellett választani. Mind a ketten szimpatikusak, de Török Ferenc lett így a KDNP kalocsai szervezetének is a polgármester-jelöltje. Ő már korábban is járt nálunk, beszámolt a terveiről, programjáról és nagy örömünkre kihangsúlyozta azt is, hogy a KDNP értékrendjének megfelelően kívánja majd a polgármesteri programját, valamint a polgármesteri munkáját végezni.”
Török Ferenc polgármester-jelölt, a Fidesz-KDNP támogatásával indul az októberi önkormányzati választásokon. Hangsúlyozta: „A KDNP szoros pártszövetségben együtt dolgozik a Fidesszel, ami Kalocsán sincs másként. Tudom, nagyon sokan próbálnak minket úgy beállítani, mint akik közt ellentét van, de bátran mondhatom mindenkinek, hogy ezek az ellentétek nem is voltak ekkorák, ezeket egy kicsit megpróbálták felnagyítani. Teljes az összhang a két párt között. Beemeltük a programunkba az őáltaluk javasolt elemeket, azonban, mivel a programalkotás a mai napig is tart, gyakran tanácskozunk.” – hangsúlyozta Török Ferenc, aki nagy hangsúlyt fektet a lakossággal folytatott kommunikációra is:
.jpg)
„Kíváncsiak vagyunk az itt élők véleményére, ezért a városban megkérdezzük az embereket, hogy mi az, amit a programjainkban látni szeretnének. A jelöltekkel együtt személyesen keressük fel a polgárokat. A szórólapjainkat, bemutatkozó anyagainkat nem a postaládába dobjuk be, hanem becsöngetünk, megvárjuk, amíg kijönnek, bemutatkozunk, elmondjuk, hogy kik vagyunk. Szerencsére azt látjuk, hogy ismernek bennünket, tehát az vád, ami az ellenfél részéről ér engem, hogy nem ismer senki, az nem igaz. Azt mondják, hogy nagyon jók a programelemeink, valóban változásra van szükség, tehát nagyon erős a megerősítés a polgárok részéről. Egyértelműen úgy gondolják, hogy egy polgármesternek vagy egy városvezetésnek a legfontosabb feladata kell, hogy legyen az itt élő emberek életkörülményének javítása, és ennek az egyik legfontosabb eleme az, ami nekem, nekünk a legfontosabb program elemünk, a munkahelyteremtés. A munkahelyteremtés polgármestere szeretnék lenni, ezt komolyan gondolom, ez nem propaganda. Fontos, hogy az önkormányzat teremtsen vállalkozásbarát környezetet, mert ez nem kerül pénzbe. Ehhez olyan ötletek kellenek és olyan rendeletek adott esetben, amelyek az itt élő vállalkozók életét segítik, akik pedig ide szeretnének jönni, azoknak ez a város egy vonzó város legyen, szép és élhető település olyan kedvezményekkel, hogy itt telepedjenek le és itt teremtsenek munkahelyeket.”
.jpg)
A találkozón a képviselő-jelöltek egyenként is bemutatkoztak, beszéltek körzetükről és megosztották tapasztalataikat is az egybegyűltekkel. A jó hangulatú összejövetelen napirendre kerültek a város problémái és az a programtervezet, amely egy sikeres Kalocsa alapjául szolgálhat a jövőben.
R.
A KDNP helyi csoportjának soron következő ülésén részt vettek a Fidesz-KDNP kalocsai képviselő-jelöltjei, akiket Török Ferenc polgármester-jelölt mutatott be az egybegyűlteknek.
