Az előző évekhez hasonlóan az óvoda összes növendéke műsorral készült e jeles nap ünneplésére. A kisebbek verset mondtak, a nagycsoportosok Betlehemi műsort tanultak be. Az óvónők is készültek a kicsik szórakoztatására, hiszen ők énekekkel, hegedű és basszus xilofon játékkal szépítették az ünnepet. Szundi Judit és Petrovicsné Katus Gabriella játszott e különleges hangszeren, amit a Magyarországi Németek Szövetsége ajándékozott az óvodának a német nemzetiségi oktatás jegyében. Hegedűn Égné Horváth Márti kísérte az óvónőket. A fa alá kerülő rengeteg ajándékot részben alapítványi pénzből, részben pedig a szülők felajánlásaiból tudták megvenni. Mindkettő jelentős összeg, mert a Kalocsa Város Óvodáiért Alapítványtól 75 ezer forint, míg a szülők támogatásaiból csoportonként 30 ezer forint körüli összeg gyűlt össze ajándékvásárlásra.
- Ezúton szeretnénk megköszönni a szülőknek, hogy anyagi támogatásukkal szebbé tudták tenni a gyerekek számára az ünnepet, hiszen a játékok sokba kerülnek, és így szinte minden kisgyermek kezébe jutott ajándék – mondta Katus Györgyné tagóvoda vezető.
A karácsonyi műsor a szeretet jegyében készült, az egymásra való odafigyelésről szól. Az óvodai dolgozókon kívül az intézmény nyugdíjas pedagógusai is helyet foglaltak a nézőtéren.
nory
December 16-án, kedden délelőtt került sor a Csokonai utcai Tagóvodában a hagyományos karácsonyi műsorra. A nagycsoportosok által gyönyörűen feldíszített fenyőfát egy nagypapa, Balaton Tamás ajánlotta fel az ovisok részére.