Kalohírek

 

Lakossági tájékoztató

2008. november 27.,csütörtök 19:38  | 
A Kalocsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat november 26-án, szerdán 17 órai kezdettel közmeghallgatást tartott a Hunyadi János utca 82. szám alatti irodájában. A lakossági tájékoztatón részt vett Dudás Bertalan elnök, Szabó László elnökhelyettes, Ivó Mária és Harangozó Márton képviselők.
Megosztás: 

Dudás Bertalan elnök a következő megvalósult programokról beszélt:
- Január 31. került megrendezésre a „Lakomac”, azaz Torkos csütörtök (farsangi báli rendezvényünk). Rendezvényünket a horvát konzulátusról Vesna Njikoš Pečkaj konzulasszony, Hepp Mihály az Országos Horvát Önkormányzat elnöke, Szolga József OHÖ Hivatal vezetője, Markovicsné Sokác Angéla a Magyarországi Horvátok Szövetségének Bácskai Régiójának vezetője, valamint kalocsai és környékbeli horvátok tisztelték meg rendezvényünket, ami sikeres volt, hiszen közel 200 fő vett részt rajta.

Május 10-én 19 órai kezdettel egy színházi előadáson vehettek részt az érdeklődők, amely horvát nyelven hangzott el. A Ljutovoi Színház művészei szerepeltek az „Ode Bolto na ogled” magyarul szabad fordításban „Boldizsár háztűznézőbe megy” című színdarabbal. A színházi előadáson kb. 80 fő vett részt. Nyáron, június 13-16. között zarándokúton vehettünk részt Medjugorjéba, mely kiránduláson segítőink voltak: Jaksa Sándor autóbuszvezető, Jenei Gábor atya, lelki vezető, Baranyi M. Alix nővér, lelki vezető és Vida János Hercegszántóról, aki az idegenvezetésben vállalt nagy szerepet.

\"\"

Júniusban Hercegszántón horvát nyelvi táborban vettek részt: Mindszenti Sára, Rogács Tímea, Nagy Milán, Szabó Eszter, Dudás Annamária és Dudás Éva. A tábor az élménybeszámoló alapján tartalmas és sikeres volt.
Ugyancsak júniusban Szent Iván éjjelén bekapcsolódtunk a kalocsai Viski Károly Múzeum programjába, a Múzeumok Éjszakájába, majd július közepén a Dunamenti Folklór Fesztiválon, szeptemberben pedig a Paprika Napok rendezvényen vettünk részt.

A törvényesség hitelesítése miatt a közmeghallgatáson részt vett dr. Kiss Csaba aljegyző is.

lna

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]