Kalohírek

 

Adomány a mentősöknek

2008. november 25.,kedd 17:20  | 
A Necromancy party szervezői és a keceli Club Korona-DTD csapata által szervezett IV. Jótékonysági party nagy-nagy örömünkre idén is pozitív mérleggel zárt. Közel 700 fiatal gondolta azt ezen az estén, hogy a szórakozás mellett segíteni is szeretnék a hétköznapi hősök munkáját, ennek eredménye pedig nem kevesebb mint 800.000Ft, amit jótékony célra fordíthatunk.
Megosztás: 

Ez azt jelenti, hogy a kalocsai és a kiskunhalasi mentősöket valamint a keceli egészségügyet egyenként több mint negyed millió forinttal tudtuk támogatni. A kalocsai mentősök ezt a pénzt életmentő felszerelésre szeretnék költeni, a kiskunhalasiak pedig már régóta tervezik egy defibrilátor beszerzését és most ehhez nagyban hozzásegítettük őket, a Keceliek pedig az orvosi ügyeletük fenntartására fordítják az összeget. Úgy érzem idén is elértük a kitűzött célt és bebizonyítottuk, hogy a mi fiatalság is össze tud fogni egy jó cél érdekében. Az est hangulatáról csak annyit említenék, hogy a levegőben vibrált valami különleges, valami jó! Látszódott az emberek arcán a segíteni akarás, valamint a lemezlovasok is a zenén keresztül éreztették, hogy ez a buli más, mint a többi.
Végül szeretném megköszönni a közönségnek, a lemezlovasoknak és minden támogatónak, hogy segítettek, és ezáltal segíthettünk. Terveink szerint ez így lesz jövőre is.

Fekete Zoltán szervező

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]