2001-ben Deákné Tóth Veronika és Kiss István ötlete nyomán az önkormányzat támogatásával készült el a már elhunyt kalocsai pedagógusok emlékére a Pedagógusok lángja. Öt évig háborítatlanul állt és méltóképpen emlékeztetett volt tanítóinkra, igazgatóinkra, kik emléke előtt, ha nem is helyeztünk oly sűrűn virágot, de esti sétáink alkalmával a sejtelmes pislákolása rájuk emlékeztetett. Két éve egy éjszaka valaki felgyújtotta, szinte csonkig égett, majd több héten keresztül méltatlanul állt a helyén.
A mai nap a Bástya Kft. szorgos kezű munkásainak köszönhetően teljesen megújulva, időtálló anyagból, gránitból az ünnepélyes formát mellőzve visszakerült helyére. Akiknek köszönhető: Hamza Ernő, Nyárádi Zoltán, Varga Zsolt és Vágó István.
elena
November 14-én délelőtt örömmel értesített Kiss István rajztanár, hogy végre visszakerül méltó helyére az általa tervezett Pedagógusok lángja. Többen emlékezhetnek rá, két évvel ezelőtt „vicces” fiúk felgyújtották az eredeti vastag plexiből állított emlékművet.