Szigorítanának az egyetemi rektorok
2008. október 30.,csütörtök 19:27 |
Az államilag finanszírozott alapképzésnél ez durván 750 hallgatót jelent. De a másik oldalról azt is látni kell, hogy ezek a gyenge hallgatók zömében nem állják meg a helyüket a felsőoktatásban, vagyis rövid idő után az első félévben, vagy még az első hónapokban kimaradnak – mondta Rudas Imre.
Az elnökség javaslatát a rektori konferencia november 18-án tárgyalja. Rudas Imre elismeri: a ponthatár emelése néhány intézménynél okozhatna jelentősebb forráskivonást. Azonban - mint fogalmaz - a minőség javításáért ezt vállalni kell.
Tavaly Pécsett az építőmérnöki szakra már 186 ponttól be lehetett jutni, mely 2-es érettséginek felel meg. Mérnöknek évek óta kevesen jelentkeznek, ezért azt mondják, hogy mindenkit felvesznek. A felvettek jelentős része viszont nem szerzi meg a diplomát. Tavaly például negyven százalékos volt a bukási arány mely azt jelenti, hogy a jelenlegi felvetteknek csak a kétharmada lesz a létszám. A hallgatói önkormányzatok felmérése szerint az alacsony ponttal felvett hallgatók 40-% kibukik már az első egy két évben.
dr. Meszlényi Rózsa a Tomori Pál Főiskola rektorasszonya a következőket mondta portálunk megkeresésére a ponthatár megemelésével kapcsolatban:
- Közel negyven éve vagyok a felsőoktatásban, több új reformot megértem már, az a baj, hogy nem várják ki egy-egy pedagógiai program végét. Természetesen én is értesültem az egyetemi rektorok javaslatáról, mellyel személy szerint nem értek egyet, viszont ott leszek a november 18-ai Rektori Konferencián, ahol úgy gondolom, meg fogják szavazni ezt a javaslatot. Véleményem szerint azokat a diákokat fogja ez az intézkedés súlytani, akik igaz, hogy gyengébben szerepeltek az érettségi vizsgájukon, de elképzelhető, hogy későn érők és tanulmányuk a felvételi év után egy-két évvel fog javulni. De az intézkedéssel nemcsak a diákok fognak rosszul járni, hanem a kis vidéki felsőoktatási intézmények, akik a forráskivonást fogják érezni. De várjuk meg a november 18-át és térjünk vissza rá.
elena