Kalohírek

 

Két legyet egy csapásra

2008. október 28.,kedd 16:50  | 
Az elmúlt héten egy éjszaka leforgása alatt két vendéglátóegységet fosztottak ki az aludni nem tudó ismeretlen elkövetők Kalocsán. Mindezt tették úgy, hogy az egymáshoz közel lévő szórakozóhelyeken nyitott állapotban találták a pénztárgépeket, így könnyű dolguk volt. De ha már ott jártak, megnézték, mit rejtenek a pénztárgépek…
Megosztás: 

Október 20-án 5 óra 40 perckor telefonon érkezett bejelentés, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen személy ajtóbefeszítés módszerével behatolt egy kalocsai bárba. A betörés során kifosztották a nyitott állapotban lévő pénztárgépet, valamint a játék automatát is feltörték. A lopással okozott kár kb.70.000Ft. Még ugyanezen a napon egy óra múlva szintén telefonos bejelentés érkezett a rendőrkapitányságra, miszerint az éjszaka folyamán ismeretlen személy ajtóbefeszítés módszerével hatolt be Kalocsán az előző helyszínhez közeli kocsmába is. A betörés során kifosztotta a nyitott állapotban lévő pénztárgépet, valamint feltörte a játékgépet is. A lopással okozott kár ebben az esetben duplája az előzőnek, mintegy 140.000Ft.

elena

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]