A városi ünnepséget egy gyönyörű vers, egy szívhez szóló szavalat - Markó Balázs, a Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola tanulója Heltai Jenő: Szabadság című versét szavalta el – indította el a Liszt Ferenc AMI zenekar tolmácsolásában elhangzott Himnusz hangjai után. Vezényelt: Fehérvári István igazgató.

Majd: „Mennyből az angyal menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre Oda, ahol az oroszok tankok Között hallgatnak a harangok.” Márai idézettel kezdte ünnepi beszédét dr. Magóné Tóth Györgyi, a Városi Közművelődési Intézmények igazgatója.
- 1956 forradalma az ifjúság forradalma volt. Szolgai függőségbe süllyedt hazánkért a fiatalok mentek ki az utcára. Gátat akartak vetni a hazugságnak, a megalázásnak, a diktatúrának. Ki akarták vezetni hazánkat a kommunizmus zsákutcájából, amelyet a könyörtelenség, a terror, a megfélemlítés jellemezte. Nemet mondtak egy értelmetlen világra, amely öngyilkosságba, kétségbeesésbe, emigrációba kergette a gondolkodó embert. Az események október 23-án kezdődtek, majd néhány napon belül vidéken is mozgolódások kezdődtek.
Október 28-án Nagy Imre lett Magyarország miniszterelnöke. Hazánkban többpártrendszer kezdődött, megindultak a tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról, majd november elsején az új miniszterelnök bejelentette a semlegességet, a Varsói Szerződésből való azonnali kilépést. A tömegek ujjongtak, hiszen úgy tűnt, hogy nemzeti forradalmunk győzött, a szovjetek engedtek, az ország újra demokratikus úton haladhat. A nép azonban még fel sem eszmélt a boldog kábulatból, máris jött a kijózanodás. Moszkvában döntöttek. A forradalmat le kellett verni, hiszen a példa ragadós lehet a szovjet blokk más népei, nemzetei számára. November 4-én a Kádár Jánosék által segítségül hívott szovjet hadsereg megtámadta Budapestet. A nemzetközi helyzet azonban nem kedvezett a magyar szabadságharcnak.
Nagy Imre hiába fordult a nagyvilághoz segítségért, hiába várták oly sokan a felszabadító amerikai csapatokat. ’56 forradalma az ember forradalma volt, hiszen a történelmet hősök formálják, és nem személytelen körülmények csupán.
Sorsfordító helyzetekben mutatkozik meg igazán az ember jelleme. Csak az a nép éli túl a mát, éli meg a holnapot, amelynek fiai hittel és becsülettel dolgoznak, kiállnak és harcolnak az igazukért. A magyar nép fiai 1956-ban ezt tették. Akkor is, ha egyenlőtlen volt a küzdelem, akkor is, ha nem volt segítség.
’56 tanulságai sokfélék. Történelmi, politikai és nem utolsó sorban emberi példák sokasága ad eligazítást nekünk, az őket követő nemzedéknek. A hősök példája mindig arra fog emlékeztetni bennünket, hogy biztosak legyenek a lépteink, ha tudjuk, hogy a helyes irányba tartunk. A forradalom arra is int bennünket, hogy élnünk és cselekednünk úgy kell, hogy mi is érdemessé váljunk az utókor tiszteletteljes figyelmére. Kívánom, hogy ne legyen szükségünk soha arra, hogy fegyverrel kelljen bizonyítanunk, vajon bátrak vagyunk-e. Nem születtünk hősöknek, de tisztelnünk kell azok emlékét, akik rendkívüli körülmények között, rendkívüli helyzetekben azzá váltak. Tisztelegjünk most előttük! Tisztelegjünk mindazok előtt, akiket az elnyomó, diktatórikus hatalom, a legdrágább kincsüktől, az életüktől vagy a szabadságuktól fosztott meg. Emlékezzünk azokra az asszonyokra, anyákra, akiket ebben az épületben tartottak fogva, akiket elszakítottak családjuktól, s akiknek ez a márvány dombormű állít emléket! – majd az ünnepi beszéd elején idézett Márai vers befejező gondolatával zárta beszédét az igazgatónő.

„Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből.”

Ezt követően városunk vezetői, közintézményeink munkatársai, diákjai, az egyes civil és fegyveres szervezetek delegáltjai az emlékezés virágait helyezték el a Szabadulás kútja mellett. Az ünnepség a Szózat hangjaival fejeződött be, s mindenki csak bízhatott benne, hogy az ország más tájain, a nap folyamán később megrendezésre kerülő megemlékezéseken is ilyen békésen fognak lezajlani.

Lovass-Nagy Anna