Indulatok kereszttüzében egy pedagógus
2008. október 21.,kedd 18:42 |
A rendőrjárőrök az érintett tanárt meghallgatták, aki elmondta, hogy 2008.10.16-án egy iskolai futáson vettek részt tanítványaival. A futás közben az egyik tanuló nekiszaladt egy ablakpárkánynak és vérezni kezdett a feje. Ekkor ők kb. 2 perc alatt a vérzést elállították, majd nem látták szükségesnek az orvosi ellátást és a többszöri kérdésre a gyermek azt válaszolta, hogy nincs rosszul és nincs is semmi baja.
Másnap a gyermek úgy jelent meg az iskolában, hogy a feje le volt borotválva a seb körül. A tanárnő megkérdezte tőle, hogy ki és miért csinálta ezt vele, mire a gyermek közölte, hogy édesapja, de a miértre nem tudott válaszolni.
Az ügynek akkor nem is volt folytatása, megnyugodni látszottak a kedélyek. Vasárnapig. Akkor 17 óra körül a tanárnő az egyik helyi nagyáruházból kijövet észrevette, hogy a gyermek nevelőanyja és egy másik általa ismeretlen hölgy várja. Amikor kiért az üzletből a két hölgy kiabálni kezdett vele, majd megindultak felé. Ő ekkor lassan elindult gépjárműve felé, amikor azt is észrevette, hogy a gyermek édesapja is ott van. A férfi is nagy hangon elkezdett vele kiabálni, hogy miért nem vitték el a gyereket orvoshoz, majd holnap bemennek az igazgatóhoz és ki fogják rúgatni az állásából. Ekkor a pedagógus hölgy annyira megijedt, hogy beszállt a járművébe és a helyszínről elhajtott. Elmondta, hogy tettlegesség ugyan nem történt, de a kiabálás és a személyek magatartása benne megbotránkozást és riadalmat keltett.
a rendőrség munkatársai adatgyűjtést végeztek, a személyek kiléte megállapításra került. Az ügy további vizsgálatát a Bűnügyi Osztály fogja végrehajtani.
elena