A lovagi próbát teljesítve idén Bányai Gábor, országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Berta Zoltán, a fajszi BioDrog Berta ügyvezetője, Juhász József, a mezőhéki paprikaüzem termelési vezetője, Kiss Csaba a kalocsai üzem részlegvezető helyettese, Loibl László, városunk alpolgármestere, valamint Holger Schmitz. A hivatalos lovagrendi fogadalomban mindannyian fogadták, hogy mindent megtesznek a kalocsai paprika hírnevének öregbítése érdekében.
Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke fogadalmát szinte azonnal teljesítette, hiszen az avatás után lelátogatott a Paprika Napok helyszínére az uszoda kertjébe, ahol a KaloHírek sátránál fakanalat ragadott és besegített a főzésbe. Így az újonnan avatott paprikalovag is közreműködött abban, hogy a „Paprikás Ételek” főzőversenyén Ezüst Bogrács díjjal jutalmazták csapatunkat.
-e-
A hagyományokhoz híven a Paprika Napok rendezvénysorozat keretén belül idén is felavatták a Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend új lovagjait. Szombaton délelőtt fél 11-kor a polgármesteri hivatal dísztermében vehette magára a 2001-ben alapított rend díszegyenruháját az a hat fő, akiket Koncz Gyula, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. vezérigazgatója avatott lovaggá.