Tóth Zoltán a kalocsai rendőrkapitányság Közlekedési Alosztályának vezetője a hétvégére érvényes parkolási és megváltozott forgalmi rendről tájékoztatta portálunkat.
- A Paprika Napok rendezvény szombaton reggel kezdődik a Csajda Csárda előtti parkolóban, ahol már most sem lehet a sátrak között járművel közlekedni. Behajtani tilos tábla lett elhelyezve a Csajda utca felől a csárda előtti parkolóban és az Alkotás útja felől is. A tiltás körülbelül hétfő délután kerül majd csak feloldásra, amikorra vélhetően elbontják a rendezvény sátrait. Szombaton fél tíztől kerül megrendezésre a paprikafutás is a Kertvárosi Iskolától indulva, itt rendőri felvezetéssel és polgárőri segítséggel a megszokott útvonalon haladnak a futók. A rendőrség kéri a lakosság fokozott figyelmét ezeken a területeken!
Rideg Gábor baleseti helyszínelő egy másik közlekedési rend megváltozására hívta fel a lakosok figyelmét.
- Valószínűleg több helybeli lakosnak feltűnt a piactéri parkolóban történt sárga, átlós felfestés. Ezeknek a parkolóhelyeknek az ideiglenes megszüntetésére két kiskörforgalom kiépítése miatt került sor. A napokban megkezdődött a Híd utca és Ecetgyár utca, valamint a Vörösmarty út és Ecetgyár utca kereszteződésének teljes lezárása kiskörforgalom kialakítása miatt. Ameddig a körforgalmak nem készülnek el, ott, a piactéren fognak a menetrendszerinti buszok megfordulni. Természetesen csak azok a járatok, amelyek a Duna menti falvak (Foktő, Uszód, Dunaszentbenedek, Géderlak, Ordas) között közlekedik.
lna
Szombaton veszi kezdetét városunk egyik legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvénye a Paprika Napok, a paprikás ételek főzőversenye és versenye. Az egész napos népünnepély miatt városunkban több helyen is megváltozik a forgalom rendje.