- Városunkban tett látogatást a napokban Habsburg Ottó és fia, Habsburg György, aki személyes elbeszélgetésen volt az Érsek úrnál. Mit lehet erről a nagy nyilvánosságnak tudni, mi történt ezen a megbeszélésen?
-Semmi titkos nem történt. Régebben ismerjük egymást, kb. húsz éve, hogy először találkoztunk. Először érdeklődött az egyházmegye helyzetéről, hány katolikus él, papi utánpótlás és hasonlók. Ezután Európa helyzetére terelődött a szó. Ő nagyon belelát, és benne van a nagypolitikában, legalábbis úgy, mint nagy tanú. Ezekről beszéltünk. Mi van az Európai Unióban, milyen lehetőségek és remények vannak? Meglepően optimista, bár én nem vagyok ennyire optimista. Mondtam is neki, hogy én alapjában véve realista ember vagyok. Nem látom annyira rózsaszínben sem az Unió jövőjét, sem a mi helyzetünket, mint ahogy ő látja. Mert én azért más típusú emberekkel is találkozom, mint mondjuk miniszteriális emberek, vagy a társadalom kiemelt helyzetében lévő emberek. Gyakran találkozom nehezebb sorsú emberekkel is, egészen nehéz helyzetbe jutottakkal, tanyán élőkkel, bűnözéssel, és még sok minden mással. Ami realistábbá festi azt a képet, amit ő túl optimistán lát.

- Ön szerint miért fontos az, hogy az egyház ilyen világi emberekkel is tartsa a kapcsolatot, és időnként leüljenek hasonló közös beszélgetésekre?
- Ő elkötelezetten hívő ember, Mindszenthy József nagy barátja volt, és nem utólag, mint sokak, hanem akkoron. Mint köztudott, Mindszenthy József royalista volt. Királypárti. Ezt ő sohasem szégyellte. És nem is biztos, hogy ez egy olyan rossz dolog. De mondjuk más most a történelmi szituáció! És éppen ezért ő nagyon benne volt az egyházi életben, egyházi politikában is, az egész családja. Az édesapját „boldoggá” avatták; IV. Károly királyt, melyet akkor sokan rosszallóan vettek. Én azonban elfogadom, annál is inkább, mert IV. Károly ellensége volt a háborúnak, és ha ő akkor a magyar király, 1914-ben, akkor biztos nem lesz első világháború. Családi életében példás volt, és ami egy embert igazán naggyá tesz, az a megaláztatás elviselése. Ahogy ő Madeira - szigetén száműzetésben élt, azzal a lélekkel, az tette igazán nagy emberré a szememben, ahogy ezt elviselte. Tehát az apja ismert személye a katolikus egyháznak, és ő maga is, Habsburg Ottó elnök úr keresztény életelveket vall. Úgyhogy én szívesen beszélgetek vele egyházi kérdésekről is.

- Mi az a realista jövőkép ön szerint, amely akár az országot, akár az Európai Uniót érintheti?
- Ha Európai Unióra gondolok, akkor nem látom azt, hogy az eszmék irányítanák ezt a közösséget, hanem inkább a pénz, a politika és az érdek. Tehát azok a keresztény gyökerek feledésbe merülnek, lásd az Uniónak az alkotmányában sem lehetett egyértelmű jelzést tenni, hogy bizony itt 2000 éves keresztény múlt van Európában. Az iszlámmal kapcsolatos felfogását sem tartom olyan rózsaszínnek. Ez komoly gondot fog jelenteni Európában is, de ott ahol túlnyomó többségben vannak, ott mindenképp. És aztán az ifjúság és a családok helyzete. Csökken a gyermeklétszám Európában is, nem reprodukálja magát ez a vén kontinens. Sajnos máshonnét jönnek, hogy munkát végezzenek, és a családi életről úgy különösebb módon szót ejteni fölösleges, hogy ne tudná valaki, hogy milyen nagy gondok vannak az elvált, a csonka családokban. És ebből következően nagyon nehéz gyermeket nevelni a mai időkben.

- Ha az egyház kapcsán kellene ezt a jövőképet lefesteni, akkor Ön szerint milyen most a papság helyzete?
- Soha nem volt annyi pap, mint amennyire szükség lett volna. Annak idején Nagy Károly mondta, hogy neki 2000 apostol kellene, és azt mondja, hogy Jézusnak is csak 12 volt. Az aki elkötelezett, és teljesen a hivatásának él, az mindig kevés lesz ebben a világban. Ez nem egy könnyű életforma, ha valaki odaadja az életét az Isten országa nagy eszméiért, ami mögött ott áll Jézus Krisztus személye. És éppen ezért a papi utánpótlás mindig hiányos lesz. De én bízom abban, hogy lesz, ha nem is kellő számban, de lesznek papok. A másik az, hogy a papságnak a leterheltsége mit tesz lehetővé. Hogy mire jut időnk és energiánk. Milyen lesz a felkészültsége a papságnak. Egy hónappal ezelőtt Franciaországban jártam, és ott érdeklődtem, hogy milyen a katolikus egyház helyzete. Tudjuk, hogy a francia forradalom nagyon megtépázta ott a katolikus egyházat. Számtalan vértanúja volt a francia forradalomnak, amit talán a mostani időkre sem hevert ki teljesen. De akik megmaradtak, azokban nagyobb az elkötelezettség. Ugyanígy a papságban is. És nem 18 évesen jelentkeznek a papi szemináriumokba, hanem nagyon sok esetben egy vagy két diplomával, ebből adódóan a kevesebb létszámú papság magasan kulturált és kvalifikált Franciaországban. Valamint a hittan oktatását is ők végzik. A reménykeltő jelek azért megvannak, de látjuk a nagy társadalmi és egyházi problémát, amit nagyon nehéz könnyedén megoldani.

D.E.