Kalohírek

 

Szabadsághős sárkányhajós

2008. július 31.,csütörtök 21:10  |   
Kellemes beszélgetőtársra és egy igazi úriemberre leltem július 28-án, hétfőn - teljesen véletlenül - egy interjú készítése során. Egy család budapesti lakásvásárlásával kapcsolatos interjúra mentem a Bátyai út 10. szám alá, ahol volt szerencsém megismerkedni egy baráti meghívásnak eleget téve pár napja ott tartózkodó úriemberrel. S hogy ki Ő?
Megosztás: 

- Draskovics György vagyok, Kalocsán született 1930-ban. Szüleim a város híres polgárai voltak, Kalocsa határában óriási gazdaságot és az ország harmadik legnagyobb sertéstelepét üzemeltették. Több belvárosi ingatlannal rendelkeztek, édesapám agronómus volt és a vitézi rend kalocsai gondozója, nagymamám a helyi Vöröskereszt főnővére volt, édesanyám pedig a II. világháború idején önkéntes ápoló volt a kórházban. A háború után családunkat kitelepítették, mindenünket elvették, még nevet is kellett változtatnunk, ekkor lettünk Draskóy-k. Szentesre menekültünk rokonokhoz, majd én a fővárosba kerültem, ahol a GANZ - nál dolgoztam. Ekkor 1956-ot írtunk. Igen, én is részt vettem a forradalomban, amiért két évvel ezelőtt Vancouverben a magyar nagykövettől megkaptam a „Szabadság hőse” címet, amelyet Sólyom László, Gyurcsány Ferenc és Kosáry Domokos írt alá. Egy nagyon szép ünnepség keretén belül adták át a forradalom ötvenedik évfordulóján. Jó dolog, hogy itthon járva is látom, nem felejtették el az emberek, szobrot emeltek Kalocsán is a börtön sarkán, ahol bent volt például az egyik unokatestvérem, akit azért ítéltek halálra, mert egy olyan fiatalember udvarolt neki, aki a francia nagykövetségen dolgozott. Szerencsére jó ügyvédje volt és így megmenekült. Én Pesten közel dolgoztam a Széna térhez, arra jártunk minden nap, s tényleg csak belesodródtunk az eseményekbe, de mint 26 éves fiatal férfi nem maradhattam ki semmiből. Fegyvert fogtam. Emiatt kerestek a gyárban, mire fogtam magam, s elbúcsúztam a családtól, persze ők nem tudták, hogy hova megyek. Csak a család puli kutyája érezte, soha nem lát többé. Először az akkori Jugoszláviába mentem, majd onnan Kanadába. És az elmúlt ötvenkét évet ott is töltöttem. Két diplomát szereztem, az elsőt még itthon kezdtem, de Vancouverben fejeztem be. Hosszú ideig Új-Funlandon éltem, de nyugdíj után visszatértem Vancouverbe.

- Mikor jöttél először vissza Magyarországra? Nem féltél hazajönni?

- Nagyon korán hazajöttem, mindig a családdal, mindig abban bízva, hogy ha velük jövök, nem eshet bántódásom. És úgy is volt. Soha semmilyen problémánk nem volt, mindig vissza is tudtunk utazni. Először talán 1967-ben jöttünk. Ma már egyetlen élő rokonom sincsen, a szüleim viszont a kalocsai temetőben nyugszanak, hozzájuk jövök. Félni mindig féltem, hiszen kint egy teljesen másfajta életformát éltem, amelyet nem szerettem volna „eljátszani”. Félni is féltem, de jobban féltem anno Szegeden, amikor majdnem kicsaptak a főiskoláról, mert felismert egy ávós.

- Mit csináltál Kanadában, mivel foglalkoztál?

- Nyugdíjig dolgoztam, mint erdőmérnök, nemzeti parkokban a telepítést és fejlesztést irányítottam, foglalkoztam ifjúsággal, utánpótlás neveléssel, dolgoztam a minisztériumban, statisztikákat, kutatási riportokat készítettem, aztán korán nyugdíjba mentem. Utána sem tétlenkedtem, elkezdtem a természettel, a természet gyógyászattal foglakozni. Ma már, mint Reiki Mester oktatok és gyógyítok. Most megyek Erdélybe tanítani. Nem azért csinálom, hogy pénzt keressek, tanítok ingyen. A reikik alapelvében benne van, ha kapsz valamit, akkor adj is valamit. Valaki egy tábla csokit adott, vagy almát. Az a lényeg, hogy valamilyen energia csere van. Ha nem adsz érte valamit, ami ingyen van, azt nem becsüli meg az ember. Annyira nem értékeli, hogy nem is használja. Volt, akitől barátságot kaptam. Mert épp arra volt szükségem.

- Elég tevékenyen éled a nyugdíjas éveidet. Mivel foglakozol még?

- Igen. Tevékenynek kell lenni, a szellem akkor marad fiatal. A Ganz Villamossági gyárban jöttem össze az úszómesteremmel, a Laci bácsival. A Vasasban együtt voltunk, én úsztam, ő vízipólózott, 1951-ben magyar bajnok voltam a 4x100-as vegyes-váltóban. Manapság sárkányhajón evezek, hetente kétszer van edzésünk, a legfiatalabb csapattagunk 51 éves, a legidősebb 83 éves.

- Gyurka, kaptál valamiféle kárpótlást azért, ami a családoddal történt?

- Jó kérdés. Természetesen, a magyar államtól megkaptam én is a rendszerváltozás után a kárpótlást. De az igazi kárpótlás, az, amikor kinézek otthon az ablakomon, s látom Vancouver toronyházait, a mögötte tornyosuló Sziklás – hegységet, a naplementét, s ha mindaz, ami a családommal és velem nem történt volna meg, mindezt nem láthatnám. Nekem ez az igazi kárpótlás.

elena

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére