Az SZDSZ-es városvezető a július 3-án megtartott képviselő-testületi ülésen elmondta, hogy eredetileg szeptemberre tervezte a módosítást, de mivel egyeseknek fontos volt, hogy a Magyar Nemzet hasábjain pellengérre állítsák Kalocsát, úgy döntött, előrehozza az ezzel kapcsolatos napirendi pontokat. Török polgármester szerint először 2007-ben volt szó a Tomori Pál Főiskola és
Az ominózus cikk szerint:” a címzett támogatásból megvalósuló felújítás esetén törvény mondja ki, hogy a beruházással keletkezett vagyont tíz évig a helyi önkormányzatnak elidegeníteni vagy a beruházási cél eredeti funkciójától eltérően hasznosítani nem lehet.”
Turi Tibor Fideszes képviselő hozzászólásában elmondta, hogy nem érti, miért csak most kerül napirendre a módosítás, hiszen ezt már korábban meg kellett volna tárgyalni. Véleménye szerint nem volt kellően előkészítve az a pályázat, amely a Művelődési Ház felújítására lett benyújtva. Ezért érhetik támadások a főiskolát és ezért meg kell keresni a felelős személyt. Javaslatáról - mely szerint vizsgáló bizottság ellenőrizze a Művelődési Ház felújítására kapott céltámogatás felhasználását – később nem szavazott a testület.
Török Gusztáv Andor Turi képviselőnek válaszképp elmondta, hogy mivel a felújítás még nem fejeződött be, a képviselő alapvető tévedésben van, amikor vizsgálóbizottság felállítását kéri. A beruházással akkor kell elszámolni, ha átadták. A polgármester úr ehhez kapcsolódóan elmondta még, hogy a főiskola nem magánszemélyeké és nem a városé. Annak alapítását a Parlament hagyta jóvá. Az intézményt közhasznú társaság működteti, amelyben 40 %-os tulajdona van a városnak, de az iskola és a KHT közt pénzmozgás még nem történt. Török Gusztáv Andor a Magyar Nemzetben megjelent cikk kapcsán Kalocsa elleni összeesküvéssel vádolta meg az ellenzéki képviselőket.
Turi Tibor hozzászólásában egyértelművé tette, hogy az ellenzéki képviselők nem a főiskola ellen vannak, ugyanakkor a közpénzek felhasználását jól el kell különíteni
Török Endre MDF-es képviselő kérdésére Meszlényi Rózsa, a főiskola rektora elmondta, hogy ugyan ősszel valóban lejár az ötéves megbízatása, de szeretné újra megpályázni a rektori pozíciót. Beszámolt a főiskola jövőbeni közművelődéssel kapcsolatos terveiről, amelyben az állandó kiállítás mellé, - amelyet az érdeklődők a főiskola előadótermeiben és tanári szobáiban tekinthetnek meg - vállalkozói és értelmiségi klub létrehozását is tervezi.
Végül
A heves vita végén a képviselők a közművelődésről szóló helyi rendeletet 12 igen és 6 tartózkodás, az együttműködési megállapodást pedig 11 igen és 7 tartózkodás mellett fogadták el, így ezután a Városi Közművelődési Intézmények, Múzeum és Televízió a Tomori Pál Főiskolával együttműködve látja el a város közművelődési alapfeladatait.
- edit -
A Magyar Nemzetben 2008. június 26-án Veszélyben a sok száz milliós címzett támogatás (Magánfőiskoláé lett a közpénzen felújított kalocsai művelődési központ) címmel megjelent tényfeltáró cikk a helyi közművelődésről szóló rendelet azonnali módosítására ösztönözte Török Gusztáv Andor polgármestert.
