Kalohírek

 

Kutyaoltás

2008. május 15.,csütörtök 19:04  |   
Második hete oltják Kalocsa szerte az állatorvosok a szerető gazdik hű társait. Kalocsa város jegyzője nyílt hirdetményben hívja fel minden évben a felelős állattartók figyelmét a kötelező oltások felvételére. Erre a gazdáknak két hetük van, amikor a város különböző pontjain várják az állatorvosok a négylábú pacienseket.
Megosztás: 

A tegnapi napon, a lengyel piacon (Piac tér) dr. Török Lajos és két segítője várta kora este a kihelyezett rendelési időben a négylábúakat és gazdáikat. Egy FVM rendelet szerint minden 3 hónaposnál idősebb ebet tulajdonosának, illetve tartójának kötelessége évenként a saját költségén veszettség ellen beoltatni. A fenti jogszabályok kimondják, hogy a 3 hónapos kort elért kutyákat 30 napon belül, majd ezt követően 6 hónapon belül ismételten, ezután pedig évente kötelezően be kell oltani. Az oltás költsége mintegy kétezer forintra rúg, de nem elhanyagolható az a védettség, amelyet utána biztosít az állatok részére. Továbbá módjukban áll a gazdiknak az állatok kötelező féregtelenítésére is, mely költsége 100Ft tablettánként, mely árat természetesen befolyásol a kutya testtömege.

A mai napon a Zöldfa utcai garázsoknál, a jövő hétfőn a Vasútállomás állatátrakójánál, kedden pedig Negyvenszálláson oltathatják még be kutyáikat a gazdik. Aki pedig az elmúlt két hét során mégis lemaradt az akciós oltási időpontokról, az május 26-án, hétfőn 18-18.30 óra között a Béke utcában a pótoltáson még gondoskodhat hűséges társa védelméről.

lna

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]