A Városházáról jelentjük
2008. február 12.,kedd 18:03 |
Hosszú téli pihenőjük után csütörtökön négy órától a Városháza Dísztermében kezdték meg idei munkájukat a tisztelt képviselők. Mi, Kalocsa lakói csak bízhatunk abban, hogy sikeresebben és eredményesebben fogják döntéseiket ebben az évben meghozni. Az alábbiakban, kis csokorban foglaljuk össze, mely pontokban születtek meg az év első képviselő-testületi döntések.
Első pontban a városi önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérleti díját szavaztatta meg, Török Gusztáv Andor polgármester, s kiemelte azt a tényt, mely szerint legutoljára 2007. április 1.-én (nem áprilisi tréfaként ugyan) került sor a lakbérek emelésére. A Képviselő-testület döntése nyomán 2008. április 1.-től átlagosan a tavalyi piaci árhoz képest 8%-kal fognak emelkedni a bérleti díjak.
A képviselő-testületi ülésen kiírásra került négy városi intézményünk intézményvezetői posztja. Ismét kiírásra került a Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátási Központ intézményvezetői munkaköre. A tavalyi évben többszöri sikertelen pályáztatás után reméljük, hogy idén sikeresen kiválasztja a szakmailag felkészült Szociális Bizottság a megfelelő intézményvezetőt. Az új intézményvezető közalkalmazottként lesz foglalkoztatva hét évig.
Pályáztatás útján kívánnak a továbbiakban intézményvezetőt találni a társult általános iskolák igazgatói posztjára, amelyet augusztus 15-ig Sófalvi Adrienn lát(ott) el, a Dózsa György mezőgazdasági iskola élére, amelyet szintén augusztus 15-ig Bogár István lát(ott) el, valamint a Művelődési Ház és Televízió élére, amelyet nyugdíjba vonulásáig, ez év április 30-ig Asperján Istvánné lát(ott) el. Mindhárom intézmény vezetője határozott időre kapja meg kinevezését, amely nyolc évre fog szólni.
-lna-