AZ ÉLETÜNK - amelynek során hol csendesen, hol zajosan múlnak az ember alkotta számítás alapjan az órák, a percek - egy röpke pillanat az emberiség történelmében. Ez a röpke pillanat a személy létezésének ideje, bár ez a lelkekben meghosszabbodik a csecsemő várásával és az elmúlás utáni emlékezéssel. De még ezzel együtt is az élet apró, piciny töredéke. Mi magunk természetesen másként éljük meg, hiszen a felcseperedéstől az idős korig sok minden történik velünk akaratunktól függően és anélkül. Egyszóval: élünk!

Élünk, mert valaki úgy rendelkezett, hogy helyünk legyen a világban az emberek között, hogy segítsük családunkat és embertársainkat, hogy tegyük a természet által megkövetelt dolgunkat, hogy családot alapítsunk, hogy emberré neveljük gyermekeinket, hogy ez idő alatt elvegyük a természettől, ami a miénk, és hogy visszaadjuk a természetnek, ami visszajár. Bár azt hisszük, hogy a magunk érdekében, de lelkünk mélyén mindannyian érezzük, hogy az emberiség tevőjéhez, utódaink boldogulásához teszünk hozzá egy-egy mozzanatot.

AZ EMBERI BOLDOGSÁG alkotóelemeinek számít mindennapi életünk egy-egy döntése, egy-egy értelmes cselekedete, egy-egy jótette. Ezekből épül fel életünk értelme. Ezért a boldogságért sokat tettünk eddigi életünk során, így az elmúlt évben is. A 2007-es év a kőnehéz hétköznapok és a lelkivilágunkba mélyen behatoló ünnepnapok szokatlan kavalkádja volt. Sokan érezzük úgy, hogy ilyen évet még nem éltünk meg, mert sokszor még annak sem tudtunk, vagy engedtek örülni, aminek lehetett volna. Sokszor még azzal sem mertünk dicsekedni ismerőseinknek, amivel kellett volna, és sokszor még azt is eltitkoltuk, hogy néha-néha boldogok voltunk.
Szokatlan évek ezek, amikor az emberek politikailag mesterségesen kettéosztott országunkban nem mernek őszinték lenni, nem mernek még a családjuk előtt sem a jóról beszélni, a kellemes együttléteket megmételyezi a napi gondok politika erőszakolta, durva megítélése.

SZOKATLAN ÉVEK EZEK, ahol szomszédok és régi ismerősök, talán még a barátok is a találkozás kezdő mondatán túl - hogy vagy? - nem mernek a mélyebb családi problémákról beszélgetni, mert félnek, hogy nem a segítőkészséget, együttérzést váltják ki, hanem a kárörvendést, az irigységet.
A 2007 év ennek a nemzetünk életében szokatlan - bár nem példa nélküli - korszaknak volt a része. Senki nem érti, miért van ez így, hiszen a gyűlölködés, az egymásra acsarkodás nem az emberiség életét előre vivő tulajdonságunk. Ezekben az években és az elmúlt évben is, még azok is rátettek erre néhány lapáttal, akiknek a szeretet terjesztése, a karitatív cselekedetek, a lelkek ápolása, az emberek segítése lenne a feladatuk, vagyis a békét hirdetnék a harag helyett.

BIZTOS VAGYOK BENNE, hogy az emberek többsége nem csak, hogy nem érti az okát, de a lelke mélyén meg ellene is van ennek.
Jó lenne bízni abban, hogy az új év hajnalán a pezsgős poharak csendülése jelt ad az elgondolkodásra, jelt ad a megbékélésre, jelt ad a mosoly visszatérésére az emberi arcokra, jelt ad az öröm és boldogság határtalan érzésének lehetőségére.

JÓ LENNE BÍZNI ABBAN, hogy minden magyar ember az összefogás és megbékélés gondolatával kezdi az új évet, és jó lenne bízni abban, hogy eljött a közös gondolkodás; a konszenzus ideje. Az együttérzés azokkal, akiken segíteni kell, mert rászorulnak, mert egyedül nem tudnak kikerülni a bajból.

AZ ÚJ ÉVBEN mindenkinek azt kívánom, hogy érezze meg a változás igényét, és maga is tegyen érte, hogy ez bekövetkezzen, hogy végre örömmel tegyünk egymásért, hogy végre a szeretet és a békesség újból hont találjon közöttünk.

Mindenkinek örömökben és szeretetben teljes boldog út évet kívánok!