Kalohírek

 

Gólyabál a Tomori Pál Főiskolán

2007. december 05.,szerda 20:50  | 
A helyi főiskola hallgatói önkormányzata december első napján tartotta a Gólyabálját, amelyen a hagyományokhoz híven nyitótánc és a gólyaeskü mellett a bálkirály és bálkirálynő választásra is sor került. Az idei év bálkirálynője Farkas Jolán, a bálkirály pedig Grabacz Dániel lett. Az ünnepséget a Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola és Gimnázium aulájában rendezték meg a hallgatók valamint tanáraik részvételével.
Megosztás: 

A Tomori Pál Főiskola Hallgatói Önkormányzata idén, december elsején 19 órai kezdettel negyedik alkalommal rendezte meg a Gólyabált- mondta el beszédében Dr. Meszlényi Rózsa, a főiskola rektora. Köszöntötte a rendezvényen megjelenteket és hozzáfűzte, hogy reményei szerint rövid időn belül a város egyik legrangosabb eseményévé válik a gólyabál. Az ünnepségnek a Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola és Gimnázium dekoratív aulája adott otthont. A köszöntő után az alkalomhoz illő báli ruhában felsorakozott „kisgólyák” a hagyományokhoz híven letették gólyaesküjüket. A közönséget a J. Thomas Dance Club akrobatikus mutatványokkal teli, táncos produkciója és egy szavalat szórakoztatta. Ezután következett a szintén nagy hagyományokkal bíró nyitótánc, melyet a gólyák a nagy sikerre való tekintettel kétszer táncoltak el, majd felkérték a tanári kar tagjait is. A látványos műsor után a vendégek a svédasztalon elhelyezett hidegtálak különlegességeiből csemegézhettek. Az est folyamán a La Banda együttes slágerzenéje szolgáltatta a talpalávalót. Az eseményt megkoronázta az éjfélkor ismertetett bálkirály és bálkirálynő választás eredményhirdetése, mely a megjelentek szavazata alapján dőlt el. A bálkirálynő Farkas Jolán, a bálkirály pedig Grabacz Dániel lett, ezúton is gratulálunk nekik! A fődíj egy hétvégi bécsi utazás, melyet a Kalocsa Gold Tours utazási iroda ajánlott fel. Aki eljött, biztosan nem bánta meg ezt a családias, kellemes hangulatban eltöltött időt. Kívánom, hogy a rektor asszony reménye megvalósuljon és jövőre még nagyobb számban vegyenek részt ezen a színvonalas programon.

Jagicza Tünde

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]