Kalohírek

 

Az MKB Bank megnyitotta helyi fiókját

2007. december 01.,szombat 15:33  |   
November 23-án ünnepélyes keretek közt adták át az MKB Bank legújabb fiókját városunkban. A megnyitón dr. Balogh Imre az MKB Bank vezérigazgató helyettese, valamint Loibl László Kalocsa város alpolgármestere is megjelent, aki kifejezetten örült annak, hogy a város legújabb bankja Kalocsa egyik legmodernebb épületében és a város legszebb terén nyílhatott meg. A bank dolgozóit Markella Viktor a kalocsai fiók vezetője mutatta be a szép számmal megjelent vendégeknek.
Megosztás: 


Az MKB Bank kalocsai fiókja a 71.-ként nyílt meg az országban. Kalocsán ezzel együtt már kilenc bank szolgáltatásait veheti igénybe a város és környéke lakossága. Loibl László alpolgármester szerint csak első hallásra tűnik soknak ez a szám, hiszen a szolgáltatási szféra az a terület, ahol kifejezetten fontos a verseny, különösen a bankszektorban, hiszen a banki szolgáltatások egyre inkább szerves részévé válnak mindennapi életünknek. Az MKB Bank az ország egyik legdinamikusabban fejlődő bankhálózatai közé tartozik, amit alátámaszt az is, hogy az előzetes adatok alapján az üzemi eredmény dinamikája mind a bank, mind az MKB csoport szintjén a legerősebb volt a hazai bankok közül az elmúlt időszakban. Emellett az MKB Bank Kivételes folyószámlája nyerte el a MasterCard 2007. évi versenyében az „év folyószámla terméke” díjat – mondta el a megnyitóünnepségen Dr. Balogh Imre, az MKB Bank vezérigazgató helyettese, aki külön említést tett a „Személyesen Önnek!” koncepcióról is.

,,A koncepció elsősorban arról szól, hogy a bankunk - egyedülállóan a magyar bankrendszerben - minden ügyfeléről úgy gondolkodik, mint egy hosszú távú üzleti partnerről, akinek a családi pénzügyeit szeretnénk végigkísérni egész életpályája során egy olyan tartós ügyfélkapcsolatra törekedve, melynek alapja a kölcsönösség, a bizalom, a hosszútáv és a megértés. Minden egyes ügyfelünk számára dedikált ügyintézőt biztosítunk, aki névről ismeri az ügyfelet, és akihez minden ügyes-bajos dolgával fordulhat.” – mondta a vezérigazgató helyettes.

Ezen irányelvek betartására a legjobb garanciát az MKB Bank kalocsai fiókjának fiatal és dinamikus, banki tapasztalatokkal rendelkező munkatársai jelentik. Az október 24-től már működő fiók vezetőjévé Markella Viktort nevezték ki, aki mögött 7 éves vezetői gyakorlat áll. A bankban Szamosvölgyi Éva és Mészáros Tamás kezelik a befektetéseket, a lakossági hitelek kapcsán Hartmann Jánoshoz lehet fordulni, míg az értékesítési vezető Csabai Balázs lett. „Öten, átlagosan 7 év banki tapasztalattal rendelkezünk, így 2007-ben minden egyben van ahhoz, hogy a kiváló minőséget tudjunk biztosítani ügyfeleink számára” – mondta Markella Viktor köszöntőjében. Az MKB Bank azonban egyedülállóan nemcsak meghívottakat látta vendégül, hanem az egész városnak meglepetéssel kedveskedett, hiszen a hivatalos megnyitó után a bank előtti téren lépett fel a Crystal együttes, akik méltóképpen zárták az eseményt.


Dávid Edit

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]