Kalohírek

 

93 éves korában ma elhunyt Göncz Árpád

2015. október 06.,kedd 19:34  | 
A Magyar Köztársaság volt elnöke kedden, a családja körében hunyt el – tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető.
Megosztás: 

 Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten, a Bors utcában nevelték nagyszülei. Jeles érettségije után 1939-től az Országos Földhitelintézetben gyakornokoskodott, ezzel egy időben a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult, ahol 1944-ben diplomát szerzett. A világháború végén besorozták katonának, de 1945-ben megszökött a Németországba vezényelt hegyivadász pótzászlóalj csapatából. Ezt követően többször is szovjet fogságba került, ahonnan mindannyiszor meg tudott szökni.


Politika, szakaszokban

1945-től a Független Kisgazdapárt tagja volt, kezdettől az ifjúsági szervezet elnöke, a „nagyoknál” pedig parlamenti titkárként, majd főtitkárként tevékenykedett, egészen a párt feloszlatásáig. Ezt követően hegesztőként és csőlakatosként vállalhatott munkát, de 1952-től négy éven át már ismét az iskolapadban ült, a gödöllői agráregyetem hallgatójaként.

Az 1956-os forradalmi események után részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban. 1963-ban amnesztiával szabadult, ennek körülményei máig nem tisztázódtak minden kétséget kizáróan. Ezután megpróbálta befejezni a gödöllői egyetemet, de nem tehette. 1965-től folyamatosan szak- és műfordítóként, íróként tevékenykedett.

1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az SZDSZ alapításakor tűnt fel, kezdettől a párt ügyvivője volt, később az Országos Tanács tagja. ’56-os elítéltként a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak is tagja lett, majd alelnöke. A rendszerváltozás éve a Magyar Írószövetség elnökeként érte.

Elnök

Az első szabad választáson országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, az első nyáron ő volt a parlament elnöke és ideiglenes államfő egy személyben, majd miután az Antall–Tölgyessy megállapodás értelmében e két pozíciót szétválasztották, ő lett a köztársaság első elnöke. Mandátumáról lemondott, párttagságát megszüntette.

Ötéves ciklusa után újabb öt évre kapott bizalmat már a Horn-kormány idején. Visszavonulása után Budapest, majd Százhalombatta díszpolgára lett. Több egyetem díszdoktorává is tette. 90. születésnapját több százan ünnepelték a háza előtt, a 2012-ben (az MNO ott volt) – első ízben – megjelent hivatalos életrajzot a koreai Kim Deszun írta, előszavát Václav Havel, régi cseh „kolléga”.

Göncz Árpád műfordítói munkásságához kötik A Gyűrűk Urát (2002 óta a Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnöke volt), de az Ernest Hemingway-, Agatha Christie- és John Updike-regények is az ő keze alól kerültek ki először magyarul. Írói munkásságát 1983-ban József Attila-díjjal jutalmazták, eddig két regénye és két színműve volt ismert.

Taxisblokád, 1990...


...a Országgyűlés tavaszi ülésszakán Göncz Árpád köztársasági elnök a parlament elé terjesztette a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot. A törvénynek aktualitást adó taxisblokádnak országosan több százezer résztvevője volt, akik a hatályos törvények alapján bűncselekményeket követtek el, mivel a tüntetést nem jelentették be 72 órával annak kezdete előtt, illetve közérdekű üzem működését bénították meg. A közkegyelemről szóló törvény megalkotásával az állam lemondott a felelősségre vonásról.

Az elégedetlenségi mozgalomba bekapcsolódtak a pártok is: az ellenzékben lévő SZDSZ politikusai a barikádokon szónokoltak, az MDF pedig a kormány melletti szimpátiatüntetést szervezett. Az ellenzékben lévő Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor a háromnapos válság után a parlamentben elmondott beszédében úgy fogalmazott: hazudott a kormány, mivel még a bejelentés előtt is tagadta, hogy áremelésre készül.

Reakciók

Göncz Árpád halálhíre kapcsán a magyarországi politikai pártok és neves személyiségek is részvétüket fejezték ki:

- A Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöksége nevében Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök juttatott el üzenetet, amelyben jelzi, hogy tisztelettel őrizzük emlékezetünkben Göncz Árpád volt államfőt, aki aktív és fontos politikai szereplője volt azoknak az éveknek, melyekben Magyarország a diktatúrából a demokráciába való átmenet útjára lépett;

- Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mondatai szerint Göncz Árpád a nemzeti egység jelképe volt életútjával, gondolkodásával. A volt köztársasági elnök a védtelenek szolgálója volt, plebejus attitűdű, s közben végtelenül bölcs és művelt államférfi;

- Az LMP közleményében azt írja, hogy Göncz Árpád mind a II. világháború alatti antifasiszta mozgalomban, mind az 1956-os forradalom idején, majd Bibó István és társainak koncepciós perében fontos és példamutató szerepet töltött be;

- A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleményben fejezte ki részvétét az elhunyt Göncz Árpád családja felé kedden;

- A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésben emlékezett meg Göncz Árpádról. Úgy fogalmazott: az 1956-os forradalmár „nem egyszerűen alámerülve” várta a történelem jobbra fordulását, hanem a demokratikus ellenzék aktív alakjaként segítette a rendszerváltozás előkészítését;

- Az Együtt elnöksége gyászközleményében úgy fogalmaz, hogy Göncz Árpád egy igazi elkötelezett liberális demokrata volt. Bajnai Gordon, a párt volt vezetője úgy emlékezett, hogy a volt köztársasági elnök milliók számára tette szerethető, megérthető és megérinthető rendszerré az újjászülető magyar demokráciát;

- Tarlós István főpolgármester közleményben fejezte ki részvétét Göncz Árpád volt köztársasági elnök halála miatt családjának. Mint a Főpolgármesteri Hivatal közleményében jelezte, Tarlós „egyúttal fejet hajt a rendszerváltozás folyamatában meghatározó szerepet játszott államférfi emléke előtt”.

- Göncz Árpád a magyar történelem fordulópontjain, embert próbáló időkben szolgálta nemzetét és a szabadság ügyét – írta Szili Katalin az Országgyűlés volt elnöke az egykori köztársasági elnök halála kapcsán;

- Göncz Árpád történelmi időkben lett államfővé, és illő, hogy emléke történelmi személyiségként maradjon meg emlékezetünkben – olvasható Áder János köztársasági elnöknek Göncz Árpád volt államfőre emlékező nyilatkozatában, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján tettek közzé kedden.

Forrás: MNO

 

Blogok

Mit nézzünk ma a tévében?  Péntek, november 17.

A visszavonuló (Filmcafe, 20.00) című filmvígjátékban Michael Douglas (saját pályáján sem először) alakítja a főszerepet, egy nőnemű tanítványai iránt [...]

Urbanista  Hova lett a négyméteres szobor a Szervita térről? - És miért nem a menő holland építész háza épül fel ugyanott?

És miért nem a menő holland építész háza épül fel ugyanott? Utánajártunk a tér fura átalakulásának.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére