Kalohírek

 

Decembertől forgalomba kerül az új papír húszezres

2015. szeptember 25.,péntek 15:40  | 
A Magyar Nemzeti Bank 2015. december 14-étől hozza forgalomba a megújított húszezer forintos bankjegyeket. A jelenleg használt verziót 2016 végéig használhatjuk majd fel. A bevonás pontosabb időpontját később tudhatjuk meg.
Megosztás: 

Az alelnök elmondta: jövőre hetvenéves lesz a forint, ebből az alkalomból a jegybank rendezvénysorozatot indít, a korszerűbb bankjegyek elmúlt évben megkezdett kibocsátását 2015-ben a húszezer forintos címlettel folytatja az MNB.

Húsz évig még díjmentesen cserélhető a régi húszezres

Az új bankjegy péntektől a kibocsátásról szóló rendelettel összhangban törvényes fizetőeszköz lett, ezután, a készpénzes fizetésben részt vevő személyek és az eszközök (pénzfeldolgozó gépek, atm-ek, automaták üzemeltetői, pénztárosok) jegybank által támogatott felkészítését követően kerülnek forgalomba – fűzte hozzá.

Gerhardt Ferenc kiemelte: a régi bankjegyeket a bevonás napját követően a hitelintézetek és a posta pénztárai még három évig, az MNB pedig húsz évig díjmentesen cseréli törvényes fizetőeszközre, azaz a megújított húszezresekre. Az új húszezer forintossal kapcsolatos tájékoztató kiadványok, valamint a felmerülő gyakori kérdésekre adott válaszok az MNB honlapján a Bankjegy és érme menüpont alatt érhetők el – tette hozzá.

A tízezresek nagy részét már lecserélték


Pataki Tibor, az MNB készpénz-logisztikai igazgatója elmondta: a bankjegyek papírjának és kivitelezésének munkálatait a Diósgyőri Papírgyár Zrt. és a Pénzjegynyomda végezte. A 2014 és 2018 között zajló bankjegycsere teljes költsége mintegy 15 milliárd forint, ennek hozzávetőleg hatvan százalékába került volna az, ha a bankjegyeket nem újítják meg, azaz a régi húszezreseket a kopások miatt új, de azonos kivitelű bankjegyekkel váltják fel.

Kérdésekre a jegybanki igazgató elmondta: a megújítás részeként a korábbi tízezer forintosok 60-70 százalékát már lecserélték a megújított tízezresekre.

Az MTI kérdésére közölte, hogy tavaly összesen 1972 hamisított bankjegyet találtak az országban, értékben a hamisított bankjegyekkel okozott kár mintegy 25 millió forintot ért el.


Forrás: MNO

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]