Az enyhülésérét is megfizetünk
2015. augusztus 17.,hétfő 11:02 | Hajdu Márton elmondta: vasárnap éjfélig mintegy kilencvenszer riasztották őket. Főként leszakadt faágak, valamint a hirtelen lezúduló felgyülemlett csapadékmennyiség okozott gondot. A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitiben például egy kempingben a nagy esőzés miatt többen hazamentek, másokat pedig az iskolában szállásoltak el.
Több helyen épületek is megrongálódtak, köztük csaknem húsz lakóépület. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon tizenhét lakóház tetőszerkezetét rongálta meg a viharos erejű szél – közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel. Az egyik lakóház lakhatatlanná vált, az ott lakó két felnőtt és egy gyermek rokonokhoz költöztek – ismertette Dóka Imre. A magyar-román határ melletti településen több villanyoszlop is megsérült a viharban, az átmeneti áramkimaradás negyvenöt fogyasztási helyet érintett.
A vihar során több más településen is volt áramkimaradás. Csongrád megyében, Szegeden pedig villámcsapás miatt gyulladt ki egy lakóépület.
Személyi sérülésekről nincs hír
Hétfő hajnal óta újabb károkról érkeznek bejelentések, Csongrád megyében és Budapesten jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. Személyi sérülésről a katasztrófavédelemnek nincs információja – közölte a szóvivő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás és heves zivatar veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki hétfőre. A felhőszakadás miatt a fővárosra és Pest megyére, valamint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.
Forrás: MNO