Kalohírek

 

Augusztus huszadikán újra tűzijáték a Gellért-hegyen

2015. augusztus 11.,kedd 11:22  | 
A Leskovics Pirotechnika Kft. vezető pirotechnikusának, az M1-nek adott nyilatkozatából megtudhattuk, hogy idén néhány éves kimaradás után újra részese lesz a Gellért- hegy az augusztus huszadikai ünnepség alkalmából megrendezett tűzijátéknak, ezenfelül először a történelemben a Szabadság híd is fényárba borul majd.
Megosztás: 

A műsor látványos nyitánnyal indul, majd a magyar történelem elevenedik meg hét felvonásban, amelyet versekkel vezetnek majd fel. A zenei aláfestést a Petőfi rádió zenei vezetője, Borcsik Attila "Izil" állította össze. Az idei látványban sokat szerepel majd az ünnepi arany szín, valamint egy teljes blokkot szenteltek a nemzeti színeknek. A gyűrű- és arany fűzfaformákat is felvonultató programot a kísérőzenéhez tervezték és időzítették, a füst eloszlásához szükséges szüneteket is beiktatva.

A nem helyszínhez kötődő előkészületekkel már csaknem végeztek, a helyszíni telepítést szombaton kezdik a Gellért-hegyen, vasárnaptól a pontonokon, jövő kedden a Szabadság hídon, szerdán pedig a Lánchídon telepítik az eszközöket.

Az ünnepi rendezvények szervezéséért a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal a felelős. Kun Szabó István helyettes államtitkár egy hete azt nyilatkozta, hogy elsősorban a fővárosi építkezések miatt kellett áttervezni a helyszíneket. Idén a Duna mentén a Lánchíd, a Szabadság híd és a Petőfi híd vonalán lesz majd a legjobb a látvány, de a közmédia több csatornáján is élőben közvetítik a műsort.

A tűzijátékhoz több mint 3 ezer bombát, csaknem 1400 római gyertyát használnak fel. A tízezernél is több effektet ötezer elektromos izzógyújtó aktiválja. Mindezekhez egy hét alatt 7 tonna pirotechnikai eszközt és 30 kilométer elektromos kábelt telepítenek. A pirotechnikus szerint a legkorszerűbb és a legbiztonságosabb termékekkel dolgoznak. A profi indítógép biztosítja, hogy szükség esetén azonnal leállíthassák a tűzijátékot.

Tavaly 220 millió forintba került az augusztus 20-ai állami ünnepség, ebből csak 150 millió forint volt a tűzijáték. Hende Csaba honvédelmi miniszter augusztus 4-én egy képviselői kérdésre azt felelte, hogy a tavalyihoz képest 22 millió forinttal olcsóbb lesz a tűzijáték.

Forrás: Index

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]