Kalohírek

 

Nemcsak a közmunka javította a foglalkoztatást

2015. június 29.,hétfő 12:32  | 
Idén májusban 4 millió 165 ezren dolgoztak Magyarországon, 102 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, a növekményből 63 ezer munkahely a versenyszférában keletkezett és csak a maradék jut a közmunkára – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Megosztás: 

Két differenciáló tényezőre is utalt az államtitkár. Az egyik a területi különbségekből adódik, például míg Közép-Magyarországon 2,5-3 százalék a munkanélküliség, addig Szabolcsban meghaladja a 15 százalékot – mondta.

Közölte: a másik különbség az életkorral jár. A 25-55 éves korosztálynál a munkanélküliség egyharmaddal esett egy év alatt és 6,3 százalékon áll. Ugyanakkor az ennél fiatalabb és idősebb korosztálynál rosszabb a helyzet. A 25 év alatti fiatalok körében 18 százalékos a munkanélküliség, ennek javítását segíti az első munkahely garancia program – fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy a külföldön dolgozó fiatalok hazatérése miképpen történik, az államtitkár elmondta, hogy 800 munkahely várja itthon a nyelveket beszélő, képzett fiatalokat. Becslése szerint néhány hónapon belül ötvenen biztosan hazatérnek.


MTI

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]