Kalohírek

 

Németh József: válságban a magyar fűszerpaprika

2015. június 02.,kedd 10:42  | 
E hónap végéig igényelhetik a fűszerpaprika-termelők a vetőmagvásárláshoz köthető támogatást. Bár a juttatás nélkül minden bizonnyal még nagyobb lenne a baj az amúgy is komoly válságban lévő ágazatban, az összeg csak arra elég, hogy kompenzálja az utóbbi két évben többszörösére nőtt vetőmagárakat.
Megosztás: 

Június végéig pályázhatnak a fűszerpaprika-termelők a vetőmagvásárlásra költhető támogatásra. Annak érdekében, hogy minden fűszerpaprika-termelő hozzájuthasson e forráshoz, a Földművelésügyi Minisztérium a támogatási időszakot is meghosszabbította. Így április 10-e helyett az április 30-ig megvásárolt minősített vetőmag után igényelhetik a juttatást a gazdálkodók. A dotáció a megvásárolt fémzárolt vetőmag nettó árának 75 százaléka lehet, kilogrammonként legfeljebb 30 ezer forint. A juttatás igénybevételének feltétele, hogy a gazdálkodó a fémzárolt vetőmag vásárlását számlával, a vetőmag minőségét pedig ezt igazoló bizonyítvánnyal támassza alá. Erre a célra az idén 170 millió forintot szán az agrárkormányzat.

Németh József, az Országos Fűszerpaprika Terméktanács elnökségi tagja, korábbi elnöke szerint az utóbbi években olyan mértékben nőtt a fűszerpaprika-vetőmag ára, hogy a termelőknek juttatott támogatás gyakorlatilag csak ezt a drágulást képes kompenzálni. Szavai szerint a hazai fűszerpaprika-termelés egyre nagyobb válságba sodródik, a termőterület a 25 évvel korábbi szint tizedére csökkent. Ma hozzávetőlegesen 700-800 kistermelő és 200 vállalkozás összesen 1500 hektáron termel fűszerpaprikát Magyarországon.

Meglátása szerint a hazai fűszerpaprika-termelés válságáért több tényező is felelős: egyrészt jelentős az importnyomás a magyar piacon. A hazai paprikaőrlemény jelentősen drágább, mint az importőrlemény, a jellemzően multinacionális vállalatok kezében lévő csomagolóüzemek pedig ezt az olcsóbb terméket részesítik előnyben – hívta fel a figyelmet.
A másik oldalon az elavult technológiai gátolja a termelők versenyképességét. Míg – Szerbiát kivéve – az összes versenytársunk a napon szárítja a paprikát, addig mi csak fosszilis energiával tudjuk ezt megoldani. A szárítóberendezések viszont rendkívül korszerűtlenek – hívta fel a figyelmet a szakértő.
Elmondása szerint az egy hektárra vetített hozamok – az elavult technológia miatt – hektikusan mozognak. Ott, ahol nem fejlesztettek a termelők, 10 tonna alatt van a termésátlag, míg azoknál a vállalkozásoknál, ahol megfelelő az öntözés, jó a vetőmag és megfelelő a tápanyaghasználat, akár 20-30 tonnás hozamot is elérnek.


Forrás: Napi Gazdaság Online

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]