Programsorozat indul a paksi Atomenergetikai Múzeumban
2014. október 02.,csütörtök 17:28 |A programsorozat október 10-én kezdődik az „Atomerőmű a nagyközség mellett – szakközépiskola a városban” címmel. A kiállítás gyakorlatilag egy történeti időutazás Pónya Józseffel, az atomerőmű első vezérigazgatójával az engedélyeztetéstől az 1. blokk indításáig, és Kováts Balázzsal, az Energetikai Szakképzési Intézet alapító igazgatójával. Időpontja: 2014. október 10. 17.30-19.30.
Október 21-én „A jövő energiája” című rendezvény a fenntarthatóságról, a környezet védelméről szóló elképzeléseket hivatott rajz formájában megjeleníteni. Ajánlott téma a „Mit gondol erről a ma embere, milyen szerepet szán benne magának, és mit ad majd örökül utódainak?” A rendezők minimum négyfős csoportok jelentkezését várják.
A „Játszd újra, tekerd gyorsabban!” című programot november 24-én tartják, amely egy zenész-közönségtalálkozó lesz. Lukács Péter, a Bikini gitárosa egy elektromos hangszert szólaltat meg egy szobabicikli tekerésével generált áram segítségével. A hangerő növekedése – vagy éppen csökkenése – a biciklivel termelt ára nagyságával arányosan változik. Minél gyorsabban tekerik a szobai kerékpárt, annál nagyobb hangerővel szólal meg a művész által interpretált mű. A rendezvény fénypontja az a lehetőség, hogy a jelentkezők saját hangszerükön jam-sessiont játszhatnak az ország egyik legképzettebb gitárosával.
Zs.F.