Kalohírek

 

Alkatrész lehet az utolsó Malév-gépből

2014. január 09.,csütörtök 10:56  | 
A csődbe ment Malév utolsó gépére január 6-ig lehetett ajánlatot tenni, de a felszámoló tájékoztatása szerint ezúttal sem érkezett be ajánlat - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Megosztás: 

A felszámoló a CRJ típusú repülőgépért ezúttal is 3,6 millió dollárt (800 millió forint) várt, de most is hiába. Az idő pedig a gép állapota ellen dolgozik, így félő, hogy hamarosan már csak alkatrésznek lehet majd eladni.
A gép mellett hamarosan újra meghirdetik a nemzeti légitársaság egykori balatonlellei üdülőjét és egyéb kis értékű ingóságokat is. A bíróság nemrég 2014. június 30-ig hosszabbította meg az eljárás határidejét.
Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete elnöke korábban a lapnak elmondta: mintegy 900 ember lassan két éve vár a pénzére, nettó 2 milliárd forint értékben. Ezt a felszámolás biztosan nem fedezi, ezért állami segítséget kértek.

Forrás: Index
Fotó: Lakatos Péter / MTI


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]