Kalohírek

 

2016-tól bevezetik a kötelező közösségi munkát

2013. augusztus 12.,hétfő 11:39  | 
2016-tól csak az érettségizhet le, aki teljesítette az érettségi éve előtti 3 tanévben az 50 óra közösségi munkát. Ez nem újdonság a világban, nem egy országban kötötték az érettségit önkéntes munkához. A kiadványt elolvadhatják a hír végén.
Megosztás: 

A 2016-ban érettségizők csak akkor kezdhetik meg az írásbeli és szóbeli vizsgákat, ha legalább 50 óra közösségi munkát végeztek.

Az 50 órát három tanév alatt kell teljesíteni. A tanulók számára a középiskolák a 9–11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezik meg a közösségi szolgálat teljesítésére alkalmas tevékenységeket. Ez azt jelenti, hogy a 2013 szeptemberében induló 9. évfolyamon tanulóknak lehetőség szerint már közösségi szolgálatot kell végezniük.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által múlt héten megjelent Tanévkezdő EMMInens részletesen taglalja az idei tanév legfontosabb változásait. A kötelező közösségi munkán kívül szól a nemzeti alap- és kerettantervről, a hit- és erkölcs oktatásról, a tankönyvekről és arról, hogy az általános iskolában kötelező lesz 16 óráig bent lennie a gyerekeknek.

A minisztérium kiadáványát innen lehet letölteni.

 

Forrás: Femina.hu

 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]