Alföldi Albert miniszterelnöki megbízott lett
2009. október 07.,szerda 16:14 |A miniszterelnöki megbízott feladatai ellátása során együttműködik a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal, valamint az ITD Hungary Zrt.-vel, munkájáról havonta tájékoztatja a miniszterelnököt – áll a közleményben.
Korábbi hírek szerint az indiai tulajdonú Tata Consultancy Services Ltd. nyerte meg a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) informatikai rendszerének és kapcsolódó számítástechnikai hátterének megvalósítására kiírt tárgyalásos, nem nyílt közbeszerzési eljárást.
Ugyanakkor a baon.hu internetes portál a szocialista honatyától megtudta, hogy India legnagyobb szoftverfejlesztője, a Tata Consultancy Service által megvalósuló beruházás előkészületei kezdeti fázisban vannak, még semmilyen döntés nem született.