Kalohírek

 

Megütötte a főjegyzőnőt az elnök asszony

2008. szeptember 25.,csütörtök 15:33  | 
Szeged - Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke szerdán megütötte Csonkáné Balda Ilona főjegyzőt. A kiáltozást az egész megyeháza hallotta.
Megosztás: 

Az nem derült ki, min kaptak össze, és ki volt a kezdeményező: Magyar Anna szakmai vitáról beszélt, amelyet mindketten komolyan vettek. Csonkáné Balda Ilona pedig nem akar a történtekről beszélni. A Fidesz régiós igazgatója is vizsgálja az ügyet.

Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Csonkáné Balda Ilona főjegyző déltájban veszett össze egy iraton, utóbbi irodájában. Több forrásból származó információnk szerint a veszekedést tettlegesség követte, az elnök asszony megütötte a főjegyzőnőt, akinek segélykiáltásai kihallatszottak az irodából. Kollégáik igyekeztek szétválasztani a két nőt. A főjegyző szobája később, szemtanúk szerint olyan volt, mint egy csatatér: a székek nem álltak a lábukon, kivéve azt, amelyiken a főjegyző asszony ült. Sírva mondta: „Ezt nem lehet csinálni egy felnőtt emberrel."

Ami történt, nem maradt titokban: Szegeden a megyeháza aulája hatszintes, visszhangzik. A kiáltozásra mind a hat emeleten odamentek a korláthoz az emberek.

Magyar Annát sajtóreferensén keresztül kerestük, elmondtuk, milyen ügyben. Az elnök asszony maga hívott vissza. Kérdéseinkre ezt felelte: – Kisebb szakmai vita volt közöttünk, ezt én is, a főjegyző asszony is eléggé komolyan vette. Ennek a vitának az emberi oldalát aztán nagyon gyorsan rövidre zártuk. A munka folytatódik, az ügyről közleményt adunk ki, amelyet meg fog kapni.

Csonkáné Balda Ilonát is kerestük. – Erről nem akarok nyilatkozni, kérdezzen más embereket! Különben is, hagyjanak engem mára békén! – mondta, az utolsó szavakat már sírva. Két órával később is hívtuk telefonon. Hangsúlyozta, továbbra sem akar beszélni senkivel: benn van a klinikán.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]