Kalohírek

 

Elhamarkodott bezárás

2008. július 22.,kedd 17:34  | 
Vissza kell állítani a vonatközlekedést a bezárt vonalakon  jelentette ki Fónagy János keddi sajtótájékoztatóján. Mint mondta: nem váltak be azok a remények, amelyek szerint megtakarításokat eredményez a 14 szárnyvonal felszámolása. A Volán-társaságoknak 20-25 milliárdos a többletkiadásuk  tette hozzá a szakpolitikus.
Megosztás: 

Felszólítjuk a kormányt, hogy állítsa vissza a vonatközlekedést a bezárt vasútvonalakon, biztosítsa a közszolgáltatást – jelentette ki Fónagy János kedden. A Fidesz politikusa felhívta a figyelmet arra is: sajtóhírek, illetve szakmai elemzések is arról szólnak, hogy az idei esztendőben 20-25 milliárd forinttal magasabbak a Volán-társaságok kiadásai az előző időszakhoz képest. Ennek oka – vélekedett Fónagy –, hogy a társaságoknak növekedett az igénybevétele a megszüntetett 14 vasútvonalon, ugyanakkor „a költségvetés nem biztosított többletforrásokat” a feladatokhoz.

A MÁV arról szólt, hogy a bezárt vonalak egymilliárd forintos megtakarítást eredményeztek, az általuk korábban várt – és közölt – 6-7 milliárdos megtakarítással szemben – mondta Fónagy. Ezzel szemben a Volán-társaságoknak 20-25 milliárdos a többletköltségük, „magyarán bebizonyosodott, hogy a ma már kisebbségi kormány vasútvonalak csonkítására irányuló intézkedéssorozata azon túlmenően, hogy vidék- és emberellenes, illetve szembe megy az alapvető európai trendekkel és követelményekkel, anyagilag is károkat okoz”. Hiszen a kiadások mértéke – folytatta a politikus – meghaladja a megtakarításokat. A nagy tiltakozásokat kiváltó intézkedések az általuk beharangozott anyagi eredményeket sem hozták meg – tette hozzá.

A 14 vasútvonal bezárása és a folyamat folytatását sejtető jelek azt bizonyítják, hogy „a kisebbségi kormány képtelen ellátni alapvető állami feladatait” – fogalmazott Fónagy.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]