Kalohírek

 

Nyomozás indul a jobbikos képviselő felszólalása miatt

2012. április 11.,szerda 15:31  | 
Közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomozást rendelt el szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség a parlamentben múlt héten elhangzott, Tiszaeszlár 130 éve című felszólalás ügyében – közölte Fazekas Géza szóvivő az MTI-vel szerdán.
Megosztás: 

Az ügyben Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője tett feljelentést, álláspontja szerint a televízión keresztül közvetített beszédében Baráth Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője az ország nyilvánossága előtt a magyar zsidóság ellen uszított, és ezzel közösség elleni izgatás bűntettet követett el.
Fazekas Géza elmondta: a feljelentés kedden érkezett meg a főügyészségre, ebben a feljelentő soron kívüli eljárást kért.
A tiszaeszlári vérvád, amelyben 1882-ben helyi zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsítottak meg, a magyarországi antiszemitizmus leggyakoribb hívószava.

Baráth Zsolt múlt kedden, napirend utáni felszólalásában a korabeli vádakat felidézve azt mondta, a tiszaeszlári lányt zsidók ölhették meg, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró „külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítélet hozni. A felszólalásra válaszoló Fónagy János államtitkár közölte: a tiszaeszlári vérvád felemlegetése évszázados sebeket tép fel, és a képviselőnek, aki ezt elmondta, és azoknak, akik megtapsolták, számolnia kell a magyar társadalom és a világ ítéletével.

A kormány másnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon keresztül ítélte el a felszólalást, azt teljes mértékben elfogadhatatlannak nevezve, mivel „ellenkezik mindennel, amit a magyar Országgyűlés és a kormány alapvető értéknek tekint".

Az LMP és az MSZP a felszólalás miatt felszólította Baráth Zsoltot, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról, de tiltakozását fejezte ki a beszéd miatt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is.

Fotó: MTI, Kovács Attila

MNO
 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]